mifocink

Magyar futballról érdekek nélkül

Mindehol itt az új generáció - csak nálunk nincs

Itt az új generáció! Ezt hirdeti főcímében az FFT első idén kézbe vehető száma világszerte. Amint a brit főszerkesztő kolléga, David Hall beköszöntőjében megjegyzi, mindig jókedvre deríti a futballszurkolót, ha bepillanthat a világsztárok csillogása mögé, és láthatja, kik lesznek azok, akik hamarosan a legnagyobbak helyére lépnek. Ezért az FFT megszólaltatta a vb-döntőn győztes gólt szerző német válogatott Mario Götzét (Bayern München), a máris zseniként emlegetett francia válogatott Paul Pogbát (Juventus), a spanyol bajnok és válogatott Kokét (Atlético Madrid) vagy a brazil válogatott középhátvédet, Marquinhost (Paris Saint-Germain), hogy csak néhányukat említsük a 23 alatti 23 című összeállításunkból, amelyben szép számmal szerepelnek tinédzserek is. Sót kimaradt mondjuk Neymar, akit tényleg fura volna juniorjátékosként bemutatni, lévén évek óta abszolút világsztár, de ettől még o is U23-as, akár be is férhetett volna az összeállításba, amelynek azért – némi természetes elfogultsággal – van angol, sőt skót tagja is. Magyar azonban – és azt hiszem, sejtették, hogy ide fogok kilyukadni – természetesen nincs. Nos, bár szerintem világszerte nagy bajban van az úgynevezett labdarúgó utánpótlás-nevelés, nagyon kevés az egyéniség, a közönséget önállóan lázba hozni képes nagyság, azért a fenti nevek böngészése tényleg jó érzéssel töltheti el a különféle nagy klubok és válogatottak szurkolóit. Bennünket viszont inkább szorongással. A magyar válogatott új kapitánya három tétmeccséből kettőn egyáltalán nem (!) küldött a pályára 23 éven aluli játékost, és a keretben is csak négy ilyen akadt. A finnek ellen aztán kezdő volt a 22 éves győri védő, Lang Ádám. Az oroszok elleni – mondjuk így – barátságos meccsen kezdőként kapott még lehetőséget Kalmár Zsolt (aki tavaly összesen nem játszott hárommérkőzésnyit a német másodosztályú Lipcsében) és a fiatalok között a „legnagyobb névnek” számító Videotonos Kovács István, akiről (mások mellett) a kapitány a meccs után kijelentette, amit sajnos a csapat nagy részéről eddig is mindenki tudott, hogy nemzetközi szinten „még” súlytalan. Pedig még tényleg a „Kiskokó” a legígéretesebb, szokták mondani. Csakhogy egyidős Götzével és Neymarral, így ígéretesnek lenni egy kicsit már kevés. Mindez sajnos azt jelenti, hogy már olyan játékosokat sem tud felmutatni a hazai utánpótlás, mint amilyenek az akadémiák előtti időben azért még felbukkantak (Dzsudzsák Balázs, Gera Zoltán, Juhász Roland, Huszti Szabolcs), és akik, bár szintén nem közelítették meg a nemzetközi élvonalat, azért a középmezony elejére odaértek, s még ma is jobbak, mint a fel egyáltalán nem törekvő fiatalok. Egyszerű mindezért az akadémiák edzőit okolni, de nem csak ok a hibásak, hiszen most „érik be” az a generáció, amely a rendszerváltozás után született, és amelynek gyerekkorában végleg összeomlott a magyar futball régóta düledező épülete. Már az akadémiáknak sem volt honnan, kiből választaniuk. És ne legyen igazam, de – éppen az 1990-et követő húsz év miatt – a helyzet egyelőre csak romlani fog.

Szöllősi György - FourFourTwo magazin, főszerkesztő
(Forrás: FourFourTwo Magazin)

 Keresd a FourFourTwo magazin aktuális számát az újságosoknál!



Európa örökös gólkirályának tárgyi hagyatéka a Puskás Intezetbe kerül! Tényekkel támasztják alá a Ferencváros elleni nyomozást!