mifocink

Magyar futballról érdekek nélkül

Csotányok, azaz így küzdünk a bundabotrány ellen

Az élet fura dolgokat produkál. Megmutatja, kiknek van gerincük, és kiknek nincs. A bundabotrányba keveredett játékosokról már esett szó. Ám vannak, akik még rajtuk is túltesznek. Ügyvédek, akik amikor érdekük úgy kívánta, hangosan kiabáltak a bunda, a bundázók ellen. Ám meglebegtették előttük a pénzt, és árulók lettek. Ma már ők védik a bíróság és az igazságszolgáltatás előtt a bundabotrányba keveredett játékosokat. Ők azok…



Tudják ki az a Dr. Helmeczy László?
Ő az, aki 2009-ben, még MLSZ alelnökként megtette az első feljelentést a magyarországi fogadási csalásokkal kapcsolatban. Lényegében ő robbantotta ki itthon a bundabotrányt.

Dr. Helmeczy akkor sajtótájékoztatón jelentette be, hogy több, mint háromoldalas büntetőfeljelentést tett ismeretlen tettes, tettesek ellen, akik tisztességtelenül befolyásolhatták a magyar labdarúgás eseményeit. A feljelentés tartalmazza az MLSZ rendelkezésére álló valamennyi adatot, így azokat is, amelyekhez az UEFA monitoring rendszere segítségével sikerült hozzájutni. A feljelentést megkapta a Nemzeti Nyomozó Iroda, valamint az Igazságügyi Minisztérium illetékes államtitkára is. A monitoring rendszer eddig két hazai vonatkozású mérkőzéssel kapcsolatban mutatott piros, illetve sárga jelzést.

Dr. Helmeczy Lászlót azóta kizárták az ügyből.
Hogy miért?
Nos, talán rájött, jövedelmezőbb a bundabotrányba keveredetteket védeni, mint eltiltatni őket. A jogi végzettségű ember így később inkább annak a nyíregyházi klubtulajdonosnak a védője lett, aki a vád szerint a 2010. május 5-i DVTK–Nyíregyháza (0-1) bajnoki meccs kapcsán fizetett a hazaiak egyik játékosának, L. Ákosnak (34), hogy a nyírségiek nyerjenek.

Mindez bizonyítja, hogy nem csak a bundabotrányba keveredett játékosokból hiányzik a gerinc. Szerencsére van, aki odafigyel ezekre a dolgokra – sajnos nem Magyarországon. Ám a pozsonyi Új Szó munkatársai felfigyeltek a stiklire, jelezték azt az ügyészségnek, és mivel valaki nem lehet feljelentő és védő is ugyanabban az ügyben, Helmeczyt kizárták a perből.

Nem zárták viszont ki Dr. Dányi Szilárdot.
Az ő neve ismerős lehet mindenkinek, hiszen korábban az Újpest ügyvezetője volt.
Ilyen minősítésében mondta 2009 novemberében, hogy szerinte a lehető legsúlyosabb büntetést kapják majd az ügyben bűnösnek talált személyek, és a meccsek megbundázásában segédkező játékosok is komoly eltiltásra számíthatnak. A jogász beszél arról is, hogy a csapatok szempontjából nagyon nem mindegy, benne vannak-e a klubvezetők a buliban vagy sem.

Ki nem találják, mit csinál most Dányi Szilárd!
Napjainkban már nem fontos neki, hogy a lehető legsúlyosabb büntetést kapják majd az ügyben bűnösnek talált személyek.
Sőt!
Azon dolgozik, hogy legyenek olyanok, akik nem kapnak semmilyen büntetést.
Dányi Szilárd ugyanis ma több vádlott védőügyvédje a bundaperben.
Dr. Dányi Szilárd a munkáját végzi. Hogy kitől fogad el meghatalmazást a védelem ellátására, ahhoz nincs közünk - mondta erre a bundavád egyik ügyésze, Szabadi Péter az Új Szónak.

Hát, így küzdünk mi a bundabotrány ellen. No és ilyen ember működnek ebben közre.

 




A kalandozók, avagy a gravitáció ereje az egri futballban Legyőzhető-e a bundamaffia?