mifocink

Magyar futballról érdekek nélkül

Itt az Első Hidegkúti Téli Nagypályás Focitorna, komoly díjakkal

Amatőr csapatok téli felkészülését segítendő nagypályás tornát szervez a Pokorny József sport es szabadidő központ és Hidegkúti SC. Egy tornát, melyen komoly díjakat is kiosztanak.


 

A budapesti amatőr csapatok Boldizsár Imrének, a Csillaghegyi MTE elnökének köszönhetik a Téli Nagypályás Tornát. A sportvezető öt évvel ezelőtt találta a TNT-t, és idén immár ötödik alkalommal rendezi meg.

Szerencsére ötlete követőkre akadt.
Pesthidegkúton idén adták át az új sporttelepet, amely három kis és egy nagy műfüves focipálya mellett teniszpályákat, fitneszparkot, és minden igényt kielégítő, 10 öltözős épületet tartalmaz. Pokorny József sport es szabadidő központ vezetőiben ezek után egy percig sem maradt kétség, hogy szerveznek egy ilyen tornát, melyhez partnerre találtak Apjok Gergőben – aki méltán viszi tovább a Hidegkút ikonikus alakjának, a sporttelep névadójának, Pokorny Józsefnek az örökségét - és a Hidegkúti SC vezetőségében.

Fontos kiemelni, hogy amíg a Boldizsár Imre szervezte TNT-re bármelyik amatőr bajnokságban szereplő klub jelentkezhet, addig Hidegkúton inkább a harmad és negyedosztályú kluboknak jelentkezését várják elsősorban, de persze egyik klub nevezését sem utasítják el. Mindez azt jelenti, hogy a Budapest-bajnokság mellett akár Pest-megyei, harmadosztályú klubok is nevezhetnek – a tervek szerint például a Budajenő csapata elindul a tornán.

Azt is fontos megemlíteni, hogy a tornára idén nyolc csapat nevezését fogadják el, sőt, a szervezők nem feledkeznek meg azokról a nagyszerű sportemberekről sem, akik már túljutottak pályafutásuk zenitjét, azaz külön nyolccsapatos öregfiúk bajnokságot is szerveznek.

Sőt, komoly pénzdíjakat is osztanak.
A tornára ugyanis 105.000 forint a nevezés – ez hét mérkőzést jelent –, és amellett, hogy a legjobb kapus, a gólkirály és a legjobb játékos tárgyjutalmat kap, az első helyezett csapat 50 ezer, a második 30 ezer, míg a harmadik 15 ezer forint pénzdíjban részesül, ráadásul a bajnokcsapat alanyi jogon ingyen indulhat a 2016-os téli tornán.

Nevezni és érdeklődni Apjok Gergőnél, a 30-751-43-06-os telefonszámon lehet.



MLSZ-vezetők figyelem: így kell betartatni a szabályokat! Pintér megszólalt