15 10 2014

Óriási felelőssége van Dárdai Pálnak. Nem a jelen magyar futballt tekintve. Hanem a jövőt nézve. És érdekes, de ezt a felelőséget ő alakította ki magának. A profizmusával, amit itthon már rég nem tapasztaltunk.

Egyvalamin nincs vita.
Évek, évtizedek óta nem volt olyan összefogás a szövetségi kapitány személyét illetően, mint most. És ezt Dárdai Pál saját magának köszönheti. Mentalításával, első pillanatoktól mutatott profizmusával azokat is maga mellé állította, akik kétkedtek benne.

Persze, ez mit sem ért volna, ha a csapat Romániában nem szerzett volna pontot, na és ha tegnap nem nyert volna Feröeren. De a négy pont megvan, mert bár az biztos, hogy Dárdai nem tanította meg azokat a játékosokat focizni, akik eddig össze-vissza rohangáltak, a mentalítás átvitele bizony meglátszott. Mert az biztos, hogy magyar válogatottat úgy küzdeni, mint Romániában küzdött, már rég nem láttunk.

De nem is ebben rejlik Dárdai profizmusa, hanem abban, hogy nem beszél mellé. És ezt tapasztalhattuk a tegnapi meccs után is.

Biztosan mindenki látta, hogyan sikerült nyerni Feröer szigetek ellen. Finoman szólva sem játszottunk jól. De Dárdai Pál nem bújt az elődjei által sokszor hangoztatott eredményesség mögé, azaz nem mondta, hogy ne beszéljünk a játékról, hiszen megvan a három pont.

"A minimális cél, a négy pont, amiért mentünk, megvan. Mindenki látta, hogyan… A románok elleni jó második félidő után tegnap egy kilencvenperces szenvedést láthattunk. A profi futballban azt nézik, hány pontot hoztunk, ilyen szempontból a játékosok mentalitásával elégedett vagyok, mert nem kaptak gólt. Az ilyen meccsekben szokott benne lenni, hogy az utolsó percekben betalál az ellenfél. Szét kell szedni a két összecsapást, az elsőre majdnem egy hetet készültünk. Ez a csapat mindennap együtt játszott. A tegnapi mérkőzésbe több helyen bele kellett nyúlni, mert néhányan megsérültek, és voltak, akik annyit futottak, hogy nem tudták volna kipihenni. Olyan csapat ment fel a pályára, amely talán így még sohasem játszott. Ilyenkor szokták mondani, hogy az edző hibázott. Szerintem az egész együttes hajtott, küzdött, de nem volt játék. Lehet, ott hibáztam, hogy a fáradtakat is be kellett volna rakni, a sérülteket is, játsszunk ugyanazzal a csapattal, mert bennük megvan a ritmus. Ettől függetlenül a lényeg, hogy megvannak a pontok. Hogy én mit változtatok Megpróbálom elmondani nekik, mit és miért csinálunk, hogy gondolkozzanak – mert intelligens srácok –, kicsit az agyuk is járjon. Még most is hiányzik egy-két méter, hogy előrébb védekezzenek, ne mindig hátrafelé. A románok ellen a második félidőben ez pozitív volt, mert elhitték, hogy egy magyar játékos is tud előrébb védekezni. Ha ebben szót fogadnak, még szép mérkőzéseket láthatunk" – mondta Dárdai Pál.

Ehhez csak annyit tennék hozzá, hogy Dárdai a romániai sajtótájékoztatón is elmondta, kell még 2-3 meccs, hogy minden tökéletes legyen.

És itt jön Dárdai felelőssége!

Mert jelenlegi állás szerint két meccs után már nem Dárdai Pálnak hívják a magyar szövetségi kapitányt. Ő ugyanis visszatér a Hertha serdülőhöz. Korábban is írtam, ez abszurdum)

Jól látható, hogy Dárdai próbálja azt a profizmust – nemcsak játékban, hanem minden másban is – felépíteni, amit az elmúlt bő két évtizedben Németországban megtanult. Na de mi lesz azután. Talán nincs olyan játékos, szurkoló, akit ha most megkérdeznénk, hogy Dárdai maradjon-e kapitány, nemet válaszolna. Az elmúlt évtizedekben nem volt még egy szakember, akit a „nép” ennyire akart volna kapitánynak.

Dárdai felelőssége abban rejlik, hogy felismeri-e ezt, és a finnek elleni meccs marad-e kapitány, vagy visszalöki-e abba az állapotba a magyar futballt, ahol ő átvette a válogatott vezetését.

Nevetve a magyar foci is elviselhetőbb Puskás. Sör. A közös nevező!