mifocink

Magyar futballról érdekek nélkül

A magyarok még húsz éve is jobbak voltak. Igaz, a románok is

Ma este csap össze Bukarestben a román és a magyar labdarúgó-válogatott a sorozat második Európa-bajnoki selejtezőjén, előtte pedig összemérte erejét a két ország sportújságíróiból álló gárda is. Sajnos kikaptunk 4-2-re, viszont A fourfourtwo.hu-nak interjút adott az ellenfelet erősítő, kétszeres BEK-győztes Miodrag Belodedici, aki sosem játszott ellenünk tétmeccsen, de annyit elmondott: az ő idejében erősebb volt a magyar válogatott. Igaz, a román is.



- Nagyon jó meccs volt, de az, hogy ki volt a jobb, és a végeredmény számunkra egyáltalán nem fontos - mondta a FourFourTwo.hu-nak a kétszeres BEK-győztes, Miodrag Belodedici. - Nem is éreztem túl kemény meccsnek. Sokkal fontosabb számunkra, hogy szorosabb kapcsolatot alakítsunk ki Önökkel, és valamennyi országgal. Reméljük, ez a szép hagyomány folytatódni fog."

Mivel Pajor-Gyulai László, a Magyar Sportújságíró-szövetség elnöke jövőre meghívta az Eb-selejtező visszavágójára a román szövetséget, így 2015-ben lehetőségünk lesz revánsot venni. "Természetesen ott akarok lenni Budapesten én is, és mindent megteszek, hogy ott is legyek" - mondta Belodedici, aki a profi futballtól 2001-ben vonult vissza, de még ma is játszik a román negyedosztályban.

"A mai meccs - úgy értem, a főmeccs - kemény lesz, szokás szerint már megindult a harc a sajtóban és a szurkolók között. Nem titok, mi hat pontot szeretnénk szerezni a következő két Európa-bajnoki selejtezőn, ezért nyilván nyerni szeretnénk ma is, de tudjuk, hogy Önöknek most sokkal fontosabb ez a meccs, miután vereséget szenvedtek az első Eb-selejtezőn az északírek ellen."

"Lehet, hogy mi sem vagyunk olyan jók, mint régen, de emlékszem, húsz-harminc éve még az Önök válogatottja is jóval erősebb volt a mainál. Én ugyan sosem játszottam a magyarok ellen tétmeccsen, talán csak barátságoson, úgy jött ki a lépés. Mivel mi szomszédok vagyunk, mindig presztízsmeccseket játszunk egymással, és mivel voltam a szövetségnél technikai igazgató, egyet biztosan tudok: ha a felnőttek nem is, de az Önök mai utánpótlása erősebb a miénknél."



Bukarestben mutatkozott be a Trollfoci-könyv Nagyon vártuk ezt már Dzsudzsáktól!