mifocink

Magyar futballról érdekek nélkül

Szarra szart

Most állva kellene tapsolni. De kissé nehézkes. Mert egyrészről a lényeg megint elsikkadt, a túlélők, a magyar futballból évek óta jól megélők ismét túlélték a magyar futball legújabb „halálát, másrészről a világon nincs még egy ország, amelynek olyan szövetségi kapitánya van, aki hétköznap egy másik ország klubjának U15-ös edzéseit vezényeli. És itt nem Dárdai, hanem a rendszer ellen szólok.



Amikor megtudtam, hogy Dárdai az új kapitány, örültem.
Amikor meghallottam, hogy csak ideiglenesen, a következő három meccsre szól a megbízatása, nem értettem az egészet.
Amikor megtudtam, hogy Dárdai mindezt ingyen vállalja, ráadásul nem adja fel a Hertha U15-ös csapatának edzői pozícióját, komolyan elszomorodtam.

A fél világ – de lehet, hogy az egész – most biztosan rajtunk röhög, hiszen lényegében egy németországi klub serdülőedzőjét neveztük ki kapitánynak. És ilyet még biztosan senki nem látott.

És hozzáteszem, nem Dárdai ellen szólok most, sőt, kifejezetten örültem, hogy a magyar futballt jó ideje kívülről szemlélő ember került a válogatott élére.
De….
Az, hogy Dárdai megtartotta az állását, az, hogy csak három hónapra vállalta a megbízatást, és az, hogy nem kér érte fizetést minden bizonnyal összefügg. És hatalmas negatív felhangot ad az egésznek.

Dárdai így ugyanis szívességet tesz a magyar futballnak, szívességet tesz a válogatottnak. És a szívességekkel az a baj, hogy nem lehet semmit számon kérni, követelni. A kapitányt fizessék meg, de lehessen számon kérni. A játékosoknak – na nekik ne adjanak egy fillért se a válogatottságért.

Már az is a világon egyedülálló, hogy úgy mutatnak be egy szövetségi kapitányt, hogy az nincs ott, az pedig már magyaros történet, hogy Sztancsik Tamás sajtófőnök gyorsan le is szögezte: senki ne keresse az új kapitányt, mert addig nem nyilatkozik, amíg nem találkozik a kerettel. Ezek után persze majd azt sem lehet számon kérni tőle, hogyha három vereséggel folytatjuk az Eb-selejtezőket.

Dárdai ilyen fajtájú kinevezésével csak pakoltunk egy adag szart a már meglévő adagra.
És mint mondtam, nem Dárdai ellen beszélek, sőt! De azt kell, hogy mondjam, ha Dárdai csak így vállalta el, akkor más kellett volna keresni.

Mert a csapatnak kapitány kell!
És nem olyan, aki hétköznap serdülő-edzést tart Németországban.

Sajnos úgy néz ki, szövetségünk vezetése nem áll épp stabil lábakon, már ami a szakmaiságot illeti. Lényegében minden napra jut egy vicces döntés, ma pedig Csányi Sándor nézett hülyének majd 10 millió magyart – persze ez a szám erős túlzás.

Csányi ugyanis azt mondta, hogy Pintér szakmaisága nem okozott csalódást.
Neki lehet, hogy nem, mindenki másnak igen.

Csányi azt is mondta, hogy azért jó, hogy Dárdai csak három hónapot van, mert nem akarnak kapkodni a kapitánykérdéssel.
Ez óriási baromság.

Kapkodni tavaly nem kellett, amikor volt idő.
Jött is a zseniális ötlet: Pintér Attila.
Jó három hónapot gondolkoztak rajta.

Most viszont nincs idő, nem lehet kísérletezgetni. Jövő hónapban megyünk Romániába, és bizony a mostani állás szerint ott legalább pontot kell szerezni, de egy győzelem sokkal jobb lenne.
Ebben a helyzetben egyvalamink nincs: időnk!

Ám a túlélési taktika megint bejött.
A magyar futballból jól megélő, évek, évtizedek óta semmilyen eredményt fel nem mutató, mégis pozícióban lévő „káderek” ismét rátolták valakire a szart. A hollandiai vereség után Szalaira, most Pintérre.

Mert itt nem az volt a kérdés, hogy Pintérnek mennie kell vagy sem, hanem az, kiknek köszönhettük, hogy egyáltalán kapitány lehetett.
Mert őket kellene még a futballtól is örök életre eltiltani.
Mert ők az igazi felelősök.
Író-olvasó találkozó!
Ne feledd, 2014. szeptember 19-én pénteken a Marcelino Pizzéria és Étteremben (IV. kerület, Farkaserdő u. 23.) Író-Olvasó találkozót rendezünk, ahol bemutatjuk a ” Mi focink” című könyvet. Mindenkit szeretettel várunk.

Rendelnél a könyvből? Klikk ide: http://www.mifocink.com/?p=4533




 



Csak ott épülhet stadion, ahol vigyázzban állnak az államnak! Dárdai Pál: A felelősséggel tisztában vagyok