mifocink

Magyar futballról érdekek nélkül

Détári: nem valószínű, hogy bármilyen szerepem lesz a magyar futballban

Ahhoz képest, hogy tavaly szinte minden második-harmadik héten arról szóltak a hírek, hogy Détári Lajos vajon a Felsőtárkány edzője-e már vagy sem, mostanra az edzőnek és a csapatnak egész csendben elváltak útjaik. Détári hétvégén Kecskeméten járt, ahol többek között az is elmondta, minden bizonnyal ő már semmilyen szerepet nem vállal a magyar futballban.


Détári Lajos Szurgent Lajossal Török Lászlóhoz érkeztek vendégségbe. Döme a kecskemétite.hu kérdésére elmondta, hogy mostanában az NB I-es meccsek mellett utánpótlás tornákra is szokott járni, de különösen komoly kapcsolata nincs a labdarúgással.
- Persze, olyan van, hogy én is játszom most az öregfiúk válogatottban, és ha ott mérkőzés van, akkor természetesen részt veszek azokon. Ám ennél nagyobb szerepre már nem számítok a futballban. Legalábbis itt, Magyarországon nem hiszem, hogy lesz erre lehetőségem, úgyhogy teljesen más dolgok jöhetnek képbe. Amióta eljöttem Tárkányból, semmilyen megkeresést nem kaptam, úgyhogy nem hinném, hogy egy NBI-es vagy NBII-es csapat engem akarna. Nem valószínű, hogy nekem bármilyen szerepem is lesz a magyar futballban. Pedig minden érdekel, és szívesen lennék még az NBI-ben is edző, csak erre most nem látok lehetőséget. Van most egy projekt képben, remélem ez a jövő héten el is dől, és ott akkor komolyabb szerepet tudok vállalni.

Détári említette, az elmúlt időben több utánpótlástornán is járt, így adott volt a kérdés, szerinte mikor láthatunk újra olyan magyar futballistákat a pályán, mint amilyen Détári Lajos volt?

- Mindig vannak tehetségek, most jártam egy tornán Eisenstadtban, ott a soproniak 8-10 gólokkal verték az osztrákokat. Azt kellene megnézni, hogy mi történik a gyerekekkel 12 éves koruk után. Addig mindenkivel felvesszük versenyt, le is tudjuk őket győzni, aztán 17-18 éves korukhoz érve már az ellenfelek nyernek. 

Forrás:kecskemétite.hu

MEGJELENT A MI FOCINK CÍMŰ KÖNYV
Három évvel ezelőtt indult a mifocink.blog.hu, melyből szeptemberben mifocink.com lett. Az oldal azért jött létre, hogy olyan dolgokat írjon meg a magyar futballról, amelyet mások nem mernek, vagy nem akarnak megírni. Az oldal általam legjobbnak vélt cikkeiből – azért sok olyan cikk kimaradt helyhiány miatt, amit betettem volna – aztán megszületett ez a könyv. Azt gondolom, hogy a könyvből pontosan kiderül, az elmúlt években szinte semmi nem változott a magyar futballban. Sőt!


Mondanám, hogy amolyan görbe tükör lenne ez a magyar futballra, de szerintem az a görbe tükör, amit naponta olvashatunk. Azt vallom, rózsaszín szemüvegen keresztül szemléljük futballunkat, és ez az egyik legnagyobb hibánk. Sajnos, aki itthon le meri írni a rossz dolgokat, aki rá mer kérdezni a kényes dolgokra, az maga az ördög.


Rendelnél a könyvből?
Klikk a információkért: http://www.mifocink.com/?p=4533





Válaszok nélkül Káosz az MLSZ-ben