mifocink

Magyar futballról érdekek nélkül

Nem ezt ígértétek! – avagy mi lesz akkor, amikor a sportszelet a gyomor helyet a gatyába csúszik

Egervári átvert minket. A játékosok átvertek minket. Küzdelmet, hajtás ígértek. De csak nézték, ahogy a románok fociznak. A sportszelet, csakúgy, mint már annyiszor, most is a gatyába került a gyomor helyett.
ro

Fiúk, nem ezt ígértétek!

Nem azt ígértétek, hogy taps - taps és 1-0 nem ide.
Nem azt ígértétek, hogy óvodás gólt kapunk.
Nem azt ígértétek, Guzmics egész egyszerűen odapasszolja az ellenfélnek a labdát a félpályán, majd szemmel követi, ahogy a román játékos gólt lő.
Ja, az a román játékos, aki 30-35 métert vezette a labdát. Ahelyett, hogy legalább szabálytalankodtunk volna vele akkor, amikor még szemben voltunk vele – még véletlenül sem hátulról, mert azért piros járt.
Nem azt ígértétek, hogy csak drukkoltok Bogdánnak.
Nem az ígértétek, hogy ezután nem küzdötök, nem hajtotok, hogy nincs is nálatok a labda.
Nem azt ígértétek, hogy az első kaput eltaláló lövésünkre a 39. percig kell majd várni.
Nem azt ígértétek, hogy ekkor már 2-0-ra vezetnek majd a románok.
Nem azt ígértétek, hogy nézitek, ahogy a románok Böde szerelésért követően négy passzal a kapunk előtt teremnek majd, és úgy lőnek egy egyébként szép gólt, hogy mi csak nézzük.
Nem csak mi, a tv előtt, hanem ti, a magyar játékosok is a pályán.
Nem azt ígértétek, hogy a második félidőben nemhogy nem küzdőtök, de teljesen összezuhantok.
Nem azt ígértétek, hogy csak drukkoltok Bogdán Ádámnak, hogy ne kapjon több gólt. (Egyedül Bogdán volt az, aki méltó volt a címeres mezre, ő mentette meg a csapatot a nagyobb vereségtől)
Nem azt ígértétek, hogy nem futtok majd.
Nem azt ígértétek, hogy nem ütköztök majd.
Nem azt ígértétek, hogy végén még teljes hülyét csinál a védelemből az egyik román játékos.

Nem azt ígértétek, hogy megaláznak minket a románok.
Nem azt ígértétek, hogy a románok úgy fognak játszani velünk, mint macska az egérrel.
Nem azt ígértétek, hogy szégyenkezni kell majd miattatok.
Kapitány úr, fiúk, nem ezeket ígértétek.
De ezeket tettétek.


Fehér György



Így érkezett meg a stadionba a magyar válogatott (exkluzív fotók) Kötelező lemondani – nyílt levél Egervári Sándorhoz!