mifocink

Magyar futballról érdekek nélkül

Ez botrányos volt

Három nappal azután, hogy a Videoton bemutatta, hogyan lehet kiesni egy teljesen ismeretlen, névtelen, amatőr, utánpótlás-nevelő csapattól, kimentem a magyar Szuperkupa mérkőzésre. Kár volt.

Labdarúgás - Szuperkupa - Gyõri ETO FC - DVSC-TEVA Szándékosan nem írom azt, hogy Szuperkupa döntő, mert nem az. Sok helyen olvasom ezt a kifejezést, pedig döntőt csak egy sorozat végén lehet rendezni, ám a Szuperkupa nem egy sorozat.
Tehát kimentem a meccsre – úgy, ahogy régen.
Azaz egy órával a meccs előtt értem a stadionhoz.
Azt hittem, elmarad a meccs.
De komolyan.
Senki nem volt a bejáratnál.
Persze, nem maradt el, de komolyan mondom, egy jó megye I-es meccsen többen vannak, mint a magyar bajnokok és Kupagyőztes meccsén, amelyen egyébként a Kupa mellett 5 millió forint volt a tét.
Kis jóindulattal mondhatjuk azt, hogy 1500 néző előtt kezdődött a meccs, de én inkább ezret mondanék.
Na de aki kiment, az sem nagyon élvezte, amit látott. Az első 20 percben mintha egy teniszmeccsen lettem volna, annyit szállt a labda ide-oda. Botrányos volt a játék.
Aztán a Loki kezdett el jobban játszani, már-már úgy tűnt, ráerőlteti akaratát a Győrre, amikor olyan gólt kapott, amit az év végi Eurosportos baki-parádéban biztosan be lehetne mutatni. A debreceni védő nem tudta kiszámolni, hogy hova esik le egy 50 méteres ívelés.
Jó, azt aláírom, a második győri gól szép volt, leszámolva azt, ahogy megszerezték a labdát a zöld-fehérek, de a harmadik gól még viccesebb volt, mint az első.
Az hagyján, hogy a Nemzeti Stadion talaja olyan, hogy egy hazaadás a nyakára pattan a kapusnak, de hogy egy NB I-es játékos így oldja meg a váratlan helyzetet, az is sok mindent elárul a magyar foci helyzetéről.
Botrányosan unalmas és rossz meccs volt, de a legrosszabb az volt, hogy ezt a lelátón ülők és pontosan látták, és szenvedtek.
Már az első játékrész felénél bekiabált valaki, hogy mikor lesz már végre félidő, de a Loki-táborból felharsanó „Mindenki szurkoljon” felhíváshoz is legalább hárman csatlakoztak.
Igaz, a debreceniek sem hitték el, hogy hangulatot lehet teremteni, mert a felhívás is legfeljebb 10 torokból szólt.
A mérkőzés után a győri szurkolók azért éltették kedvenceiket, akkor úgy érezhette magát az ember, mintha tényleg egy futballmeccsen lenne, de ez édeskevés volt.
Ezek után senki nem lepődjön majd meg, ha hétköznap ez a két csapat is leégeti a magyar futballt a nemzetközi kupába.
Bár ne lenne igazam.

Fehér György



Szövetségi ellenőr volt az asszisztense a bundázó játékvezetőnek Hármas mutyinak köszönhetően van megyei I-es csapata a Vácnak