mifocink

Magyar futballról érdekek nélkül

Győzelemre várva

Úgy kellene ez a győzelem, mint egy falat kenyér. Pontosabban fogalmazva úgy kellene ez a továbbjutás, mint egy falat kenyér. A Loki ma Bajnokok Ligája selejtezőjében a BATE Boriszovot fogadja. A cél már a csoportkör.

Persze, én is tudom, hogy az ebből a párosításból továbbjutó csapat még csak az úgynevezett play off-ba került, azaz ezen kívül még egy kört kell menni a BL-csoportig – ám a play off vesztese automatikusan tagja lesz az Európa Liga csoportkörének. Azaz aki itt most továbbjut, már biztosan valamelyik nemzetközi kupa szereplője lesz ősszel.

A Loki nem virított sokat az előző körben, az északír ellenfelet végül itthon sikerül 2-0-ra legyűrni, de legyünk őszinték: az akkor mutatott játék a BATE ellen kevés lesz.

Ráadásul a Debrecennek kellemetlen emlékei vannak fehérorosz ellenfeléről, hiszen 2012-ben a legrangosabb európai kupasorozat ugyanezen szakaszában került szembe a hajdúsági csapat, amely az első mérkőzésen Ibrahima Sidibe góljával sokáig vezetett, ám a szenegáli támadó a 93. percben a saját kapujába is betalált - ennek ellenére a Debrecen kedvező helyzetből várhatta a visszavágót. A második találkozón azonban - Debrecenben - Mozoleszkij és Volodko góljaival 2-0-s vendégsiker született, így a fehéroroszok jutottak tovább. A BATE Boriszov - ahogy 2011-ben - végül ekkor is kiharcolta a csoportkörbe jutást, tavaly azonban már a selejtező második fordulójában búcsúzott a kazah Sahtyor Karagandival szemben.

Az elmúlt években kissé meggyengült fehérorosz csapat - amelytől távozott az Arsenalt és a Barcelonát is megjárt Hleb - a mostani sorozatban, az előző fordulóban csak nagy nehézségek árán, idegenben szerzett góljának köszönhetően jutott tovább az albán Skënderbeu ellenében.

Most kellene tehát egy nagy siker, egy szép, megnyugtató győzelem. Sajnos, az előző selejtezőkörben mindössze félháznyi szurkoló látogatott ki a Nagyerdei Stadionba, reméljük, ma többen lesznek. (A találkozót az M2 csatorna élőben közvetíti.)

És reméljük, Loki győzelemnek tapsolhatnak.

Hajrá, Debrecen



MEGJELENT A MI FOCINK CÍMŰ KÖNYV

Három évvel ezelőtt indult a mifocink.blog.hu, melyből szeptemberben mifocink.com lett. Az oldal azért jött létre, hogy olyan dolgokat írjon meg a magyar futballról, amelyet mások nem mernek, vagy nem akarnak megírni. Az oldal általam legjobbnak vélt cikkeiből – azért sok olyan cikk kimaradt helyhiány miatt, amit betettem volna – aztán megszületett ez a könyv. Azt gondolom, hogy a könyvből pontosan kiderül, az elmúlt években szinte semmi nem változott a magyar futballban. Sőt!


Mondanám, hogy amolyan görbe tükör lenne ez a magyar futballra, de szerintem az a görbe tükör, amit naponta olvashatunk. Azt vallom, rózsaszín szemüvegen keresztül szemléljük futballunkat, és ez az egyik legnagyobb hibánk. Sajnos, aki itthon le meri írni a rossz dolgokat, aki rá mer kérdezni a kényes dolgokra, az maga az ördög.


Rendelnél a könyvből?
Klikk a információkért: http://www.mifocink.com/?p=4533


Fehér György



Varga Sándor jelentkezett. Íme Stadion a stadionban....na meg fogda....