mifocink

Magyar futballról érdekek nélkül

Ez még csak az első osztály. Nem kellene már most megbukni

Hogy mennyit ér a magyar bajnoki cím? Ma este eldől. A magyar bajnok Debrecen Bajnokok Ligája mérkőzésen fogadja a Cliftonville-t. Azt az északír bajnokot, melyben félamatör játékosok játszanak. Azt a csapatot, amely idén történelmet írt, hiszen még soha nem szerzett egyetlen pontot sem a Bajnokok Ligájában – egészen addig, amíg a Debrecennel nem találkozott.

Múlt héten csak ültem a tv előtt, és nem hittem a szememnek. A Loki agyonfizetett légiósai sorra hagyták ki a helyzeteket úgy, hogy közben a debreceni kapus tartotta „életben” a csapatot. Az ellenfélnél nem világsztárok, hanem az északír bajnok felamatör játékosai játszottak.

Persze, jó magyar szokás szerint Kondás Elemér dicsérte a csapat a játékát, főleg a második félidei produkciót. Abban a félidőben számos helyzete volt a Lokinak – de kaphatott volna akár 3-4 gólt is.

- Minden játékossal meg vagyok elégedve. A Debrecen hozzánk képest igazi topcsapat. Nálunk a játékosok munka után edzenek, munkaruhájukat levéve játszanak mérkőzéseket – mondta a mérkőzés után Tommy Breslin, az északírek vezetőedzője.

Nos, ezt a csapatot fogadja ma a Loki az új, Nagyerdei Stadionban, és csak reménykedünk abban, hogy holnap nem rajtunk röhög majd a fél világ. Az igaz, hogy veszteni valója csak a Debrecennek van, hiszen papíron nem a Cliftonville a mérkőzés esélyese. Nem véletlen, hogy a vendégek edzője reménykedve tekint a meccs elé.

- Bár a papírforma nem mellettünk szól, annál furcsább dolgok is történtek már, mint hogy mi gólt szerezzünk Debrecenben. Egyenlő állásról indul a párharc, kemény meccs vár ránk, de a legjobbunkat fogjuk nyújtani. Az első meccsen elért nulla-nullás eredmény nem olyan rossz számunkra. Voltak lehetőségeink, mint ahogy a Debrecennek is. Várjuk a mérkőzést, amelyhez pozitívan állunk hozzá. Nincs különösebb elvárás tőlünk az eredményt illetően, nagyon jó meccset szeretnénk játszani, és mindenképpen szeretnénk gólt szerezni. Számunkra nincs jelentősége annak, hogy a hazai pályával ellentétben rendes füvön játszunk, mert az északír bajnokságban tizenkét csapatból tíz ilyen játéktérrel rendelkezik, tehát hozzá vagyunk szokva. Mindent megteszünk a továbbjutás érdekében, de tisztában vagyunk azzal, hogy nem mi vagyunk az esélyesek – fogalmazott Tommy Breslin.

Kondás Elemér elmondta a kötelezőt, azaz hogy nyeri szeretnének, meg minden.
Kár lenne ragozni.
A bizonyítványt este osztják.
Még csak az első osztályba jár a Loki, nem kellene most megbukni.

Fehér György



Magyarázat mindig van 51 milliárd forint érkezhet a Bozsik-stadionba