mifocink

Magyar futballról érdekek nélkül

Szivics: Győzni kell!

Mint arról beszámoltunk, a Diósgyőr is elkezdi európai menetelését. Szivics Tomiszláv a csapat edzője győzelmet és továbbjutást vár a máltai FC Birkirkara ellen az Európa Liga-selejtező első fordulójában, a játékosok kiemelték, tanulnának a Fradi hibájából.

szivics-tomiszlav-16-aj1-600x400-02

- Tudjuk, hogy nem lesz könnyű mérkőzés, ez a vb-n is látszik, a pályán kell bizonyítani. Nem szabad elfelejteni, az ellenfél öt éve szerepel a nemzetközi kupákban, többször volt már bajnok, "majdnem tavaly is", ehhez mindössze egy pont hiányzott. Máltai szinten komoly csapat vár ránk, amelyikben több légiós is szerepel. Úgy véltem, hogy az ellenfél kontrára fog játszani, erre kell majd választ adni. Kapott gól nélkül szeretném megnyerni a találkozót, legalább két találatot szerezve - mondta Szivics.

Szivics hozzátette, öröm és nagy lehetőség nemzetközi kupában játszani, de csak a jelenre és a jövőre figyelnek. Utalt a diósgyőri csapat szurkolótáborára, amelynek, mint mondta, "járna az öröm és mi megpróbáljuk ezt megadni nekik".

Paul Zammit, a Birkirkara szakvezetője szerint kár lenne párhuzamot vonni a Ferencváros és a Diósgyőr máltai ellenfél elleni szereplése között. Azt is hozzátette a franciaországi edzőtáboruk után sokat várnak újonnan igazolt légiósaiktól, a spanyol kapustól, Murciától, illetve a brazil támadóktól, Ledesmától és Eliandrótól.

A diósgyőri Elek Ákos ellenben úgy véli, hogy a zöld-fehérek váratlan máltai pontvesztése intő jel a számukra.

A dvtk.eu jóvoltából megnézhetik a sajtótájékoztató videóját:



Amit a szurkolóknak tudniuk kell a mai Diósgyőr meccs kapcsán Magyar válogatott is lehetne a vb új hőse