mifocink

Magyar futballról érdekek nélkül

Leonardo le, Gera be….

Úgy néz ki, a Ferencvárosnál vezért cserélnek. Leonardót elküldik, jön helyette a szurkolók egykori nagy kedvence.

Az elmúlt egy-két évben többen kifejtették, hogy az NB I legjobb játékosa a Leonardo. Való igaz, a brazil karmester játékát nézve ismét rájöhettünk, miről is szól ez a nagyszerű játék. Ráadásul a futballistához, tavalyi, súlyos sérülése után is ragaszkodott a klub, ép ezért érthetetlen, hogy most oly könnyen lemond róla.

Persze, az érezhető volt, hogy Leonardo körül kicsit megfagyott a levegő Moniz távozása után. Mindenki tudta, hogy a brazil a holland edző „embere”, sőt Leonardo már Moniz kirúgása után egy nappal kifejezte nemtetszését.

Most viszont egy hetes késéssel érkezett meg a nyári felkészülésre, és bár úgy nézett ki, hogy a klub megelégszik egy komolyabb pénzbüntetéssel, Thomas Doll kapva kapott az alkalmon, és kirúgta a futballistát a csapattól.

Leonardo aztán ma megszólalt, de nem nagyon mondott semmit.
– Nagyon csalódott vagyok a jelenlegi helyzet miatt. Nagyon szeretem a Ferencvárost, és mindig erősen éreztem az összes szurkoló támogatását is. Úgy érzem, nagyon nem értjük meg egymást az edzőmmel, és nem értek egyet a véleményével. Sok mindent mondhatnék róla, de inkább hallgatok, hogy mihamarabb békésen megoldjuk ezt a nézeteltérést – fogalmazott Leonardo az Instagramon.

Szóval Leonardo semmi olyat nem mondott, amiből megtudhattuk volna, mi is a szakítás igazi oka, az viszont biztos, hogy a Fradinál gyorsan megtalál(hatják) utódját. Napok óta a Népligetben edz ugyanis a szurkolók kedvence, Gera Zoltán. Igaz, nem a csapattal, hanem külön, egy erőnléti edzővel.

Pontosabban csak edzett külön.
Ma ugyanis már zöld-fehérben, a csapattal készült.

gera-ftc_nsohu-445x302
Gera ma a Fradival edzett (fotó:nso.hu)

Bevallom, Gera a kedvenc magyar játékosom a jelenlegiek közül. Öt tartom a legjobb játékosnak – nemcsak tudása, hanem hozzáállása miatt is. Viszont azt is tudom, hogy az elmúlt években Gera folyamatosan sérüléssel bajlódott.

Kíváncsian várom, vajon bírja-e majd a lába a terhelést?

Fehér György

 



Nevetséges... Már nem Szöllősi a Puskás Akadémia sajtófőnőke: ő lett a Puskás Intézet igazgatója