mifocink

Magyar futballról érdekek nélkül

Zsákutcában: Wilson Raj Perum, szingapúri koronatanú vallomásával összedőlhet a bundavád....

Tegnap délelőtt folytatódott a bundaügy nemzetközi vonalának büntetőeljárása a Fővárosi Törvényszéken. A bíróság előtt megjelent Wilson Raj Perumal, szingapúri koronatanú, akinek a vallomása összedöntheti az egész bundavádat.



Perum egyetlen magyarra sem tett terhelő vallomást (fotó:rangado.hu)




Perumal a tárgyaláson bevallotta, az ügy elsőrendű vádlottjával, Tan Seet Enggel együtt számos mérkőzést manipulált. Azt is elmondta, hogy Schultz László nem volt beszervezve a bundázásba, nem volt tagja a bűnszervezetnek.

Perum elmondta, a szindikátus öt tagja között 2009-ben nem volt magyar, egy évvel később csatlakozott egy magyar, akit a főnök "Zolinak" nevezett. Azt nem tudja, hogy ezek a tagok mikor mennyi pénzt kaptak.
Perum elmondása szerint „Zolival” kétszer találkozott. Finnországban ő ellenőrizte, hogy a Rovaniemi mérkőzése minden rendben van-e a beszervezett játékosokkal, és kiosztotta a pénzt , ám a meccsen nem az elvárt eredmény született. „Zoli” a pénz visszaszedésében nem vett részt. Másodszor Tamperében találkoztak, ekkor nem volt szó meccsek manipulálásáról.

Azt nem tudta megerősíteni, hogy Kenesei tagja volt a bundamaffiának, és azt sem, hogy ez a bizonyos "Zoli" és Kenesei egy és ugyanaz a személy lenne.

A tanú Argentína–Bolívia meccsről elmondta, ő intézte a játékvezetők szállását, a megegyezés szerint pedig az utolsó öt percben gólnak kellett születnie, ezért volt szokatlanul komoly hosszabbítás, illetve tizenegyes. Arra viszont nem emlékezett, hogy magyar játékvezetők voltak a meccsen. Hozzátette, a játékvezetők headsetet használtak, amelyen utasításokat kaptak, de azt nem tudta megmondani, hogy kitől.

Perum bírósági kihallgatása pénteken folytatódik, de mivel a tanú egyetlen magyar vádlottra sem tett terhelő vallomást, bizony nagyon könnyen összedőlhet a bundavád.

 



A játékos, akinek sokat ér Szalai Ádám cipője Nevetséges...