mifocink

Magyar futballról érdekek nélkül

Felmentve!

Domonyai László, az MTK klubigazgatója sérelmezte egyik cikkemet. Úgy érezte, beletiportam a becsületébe. Ahogy fogalmazott, írásom miatt nagyban megváltozott a társadalmi megítélése. Domonyai László ezért büntetőfeljelentést tett ellenem. A bíróság pedig döntött.

Három évvel ezelőtt még a mifocink.blog.hu oldalon megírtam, hogy Kákonyi Dánielre és Pátkai Mátéra úgy gyakorolnak nyomást az MTK-nál, hogy addig nem játszhatnak az első csapatban, sőt, nem is edzhetnek az első csapattal, amíg nem írják alá új szerződésüket.

A cikk címében nem a nyomásgyakorlás, hanem a zsarolás szót használtam.
Leírtam azokat az állapotokat, melyeket az MTK játékosaitól hallottam. Ez viszont nem tetszett Domonyai Lászlónak. A klubigazgató ezért rágalmazás miatt büntetőfeljelentést tett ellenem.

Három év után első fokon megszületett az ítélet. Íme:

it

 

DSCF8955

Az ügy tehát lezárult.
Pontosabban majdnem lezárult.
Egyrészről következő cikkemben elmondom a jelen és a jövőbeli MTK játékosoknak mire figyeljenek nagyon, amikor belépnek Domonyai László irodájába, másrészről egy másik ügy még csak most kezdődik.

Az elmúlt három évben több alkalommal kellett vádlottként megjelennem a bíróságon. Volt olyan - igaz, azért, mert vidéken voltam, és nem vettem át az idézést - hogy reggel hat órakor rendőrök jöttek értem, hogy elindítsanak a tárgyalásra.
Most viszont kiderült - amit én eddig is tudtam - hogy ártatlan vagyok.
És nyilván ennek a három évnek, a meghurcolásnak, a kellemetlenségeknek megvan az ára....

Fehér György



Törő üzent! Botrányos: Titkos hangfelvételek készülhetnek az MTK klubigazgatójának irodájában