mifocink

Magyar futballról érdekek nélkül

M. Tamás: Nincs semmi takargatni valóm

M. Tamás egyike annak a három játékvezetőnek, akik a bundabotrány miatt bíróság előtt állnak. A vád szerint még 2011-ben társaival két U20-as mérkőzés, az Argentína–Chile (3-1) és az  Argentína–Bolívia (1-0) , illetve a Vasas-Felcsút ifi mérkőzés eredményét befolyásolták. Eredetileg egyébként négy játékvezetőt gyanúsítottak meg, ám szülei befolyásos kapcsolatait kihasználó Lengyel Kolos immár nemcsak hogy vádlottból tanú lett, hanem immár nemzetbiztonsági ügy, hogy miért lett az. M.Tamás most úgy döntött, csak a mifocink.com-nak elmondja a saját történetét.

mocsari

Hogy élted-éled meg ezt az egész eljárást?
Nagyon nehezen, hiszen már három éve húzódik az ügy, és még senki nem tudja, hol a vége.

Mi történt veled ez alatt a három év alatt?
Amellett, hogy semmilyen hivatalos mérkőzést nem vezethetek, kivettek az MLSZ versenyrendszeréből is, még egy öregfiúk mérkőzésen sem állhatok be a kapuba.

Hol tart most az eljárás?
Már minden vádlottat meghallgattak, köztünk engem is. És nyugodt szívvel válaszoltam órákon keresztül minden kérdésre. Még azokra is, amiket az ügyész tett fel, mert a bíróságon is elmondtam, nincs semmi takargatni valóm.

De csak ott voltál azokon a mérkőzéseken…
Igen, ezt vállalom is. Sosem tagadtam. De semmilyen manipulációt nem követtem el, igyekeztem száz százalékig ellátni a játékvezetői, pontosabban az asszisztensi feladataimat.

Akkor még is, hogy tarthatott 103 percig az a bizonyos Argentína – Bolívia mérkőzés?
Ezt a kérdést nem nekem, hanem Lengyel Kolosnak kellene feltenni, mert azt a mérkőzést ő vezette 103 percig.

Na de ez nem volt gyanús neked?
Ott akkor nem, mert több körülmény – sárga lapok és a cserék mellett állt a játék szektorkiürítés és ivószünet miatt is – indokolta a hosszabbítást, de Lengyel Kolos vallomásából sok minden más is kiderült.

Ezekről te nem tudtál semmit?
Nem.

És pénzt sem kaptál a meccsért?
De igen. A Dél-amerikai túrákért  a hivatalos pénzt, azaz túránként 1000 dollárt kaptam. Ez egyébként szerepel az adóbevallásomban is, azaz még ezt sem titkoltam el.

Amikor az eset kirobbant, azt lehetett hallani, hogy nem is volt engedélyeket ezekre a meccsekre.
Ez nem igaz. Azokra az összecsapásokra, melyeken én közreműködtem, volt az MLSZ illetve BLSZ által kiállított engedély.

Mi történt a Vasas-Felcsút ifi mérkőzésen? Az miért szerepel a vádiratban? 

Fogalmam sincs. A vádirat szerint legalább négy gólnak kellett esnie a mérkőzésen. Korábban több éven keresztül te is működtél játékvezetőként. Szerinted melyik játékvezető az, aki ha tudja, hogy négy gólnak kell születni egy meccsen, akkor két-két játékost is kiállít a két csapatból, ezzel csökkentve a gólszerzés lehetőségét?

Amikor kirobban a botrány, téged az NB II-re esélyes játékvezetőként emlegettek. Emellett NB I-es futsalmérkőzéseket vezettél, sőt, az év strandfoci játékvezetője voltál – márpedig utóbbi két szakágban világbajnoki döntőket, Bajnokok Ligája finálékat vezettek a magyar játékvezetők. Gondolom, van valami véleményed az eljárásról….
Nagyon kellemetlen számomra, hogy még nincs ítélet, de már mindenki bűnösnek könyvelt el. Ráadásul ezzel az eljárással derékba törték a játékvezetői pályafutásom, azaz 16 év munkáját tették tönkre.

Azért ebben talán te is benne voltál... Vagy azt akarod mondani, az ügyészségnek semmilyen bizonyítéka nincs ellened?
A vádirat a vádlottból tanúvá minősített Lengyel Kolos vallomásaira alapul.

Téged is említ ezekben a vallomásokban?
Nagyon érdekes dolog ez. Lengyel Kolos sok mindenkiről beszélt, de terhelő vallomást csak azokra tett, akik akkor előzetes letartoztatásban voltak. Az egészre jellemző, hogy amikor a bíróság ellőtt kellett volna ezt megismételnie, már nem jött el. Ha vicces akarnék lenni, akkor azt mondanám, lehet, hogy azt hitte, egy spinning biciklivel odaér, pedig ha jól tudom, az csak egy szobabicikli.De az igazság az, hogy nincs nagyon kedvem viccelődni. 

Fehér György



Amatőrizmus Törő üzent!