mifocink

Magyar futballról érdekek nélkül

Fair Play? Etika? A futballban? Igen!

Április 24-én immár harmadik alkalommal rendezik meg azt a sportetikai konferenciát, melynek mostani fő témája a labdarúgás lesz.







Az első ilyen sportetikai konferenciát két évvel ezelőtt szervezték, és az akkor még általánosságokról szóló beszélgetésen előadást tartott többek között Mocsai Lajos, vagy például Kamuti Jenő. Idén a szervezők speciális területet, a labdarúgás világát választották témául.

- Hogy miért éppen a labdarúgás? Nagyon egyszerű. Immár 10-12 éve állok a pálya szélén, és veszek részt a labdarúgásban – persze csak mint szülő, és úgy gondolom, nagy szükség van arra, hogy beszéljünk az erkölcsi nevelés fontosságáról. Manapság szokás szidni a futballt, sőt, egyre többen azt mondják, Magyarországon nincs ma normális futball. Szerintem ez nem igaz, hiszen vannak tehetségeink, vannak külföldön játszó futballistáink. Őket kellene minden eszközzel segíteni, nem pedig visszahúzni az ilyen mondatokkal. Nem mellesleg azt gondolom, hogy az az edző vagy szakvezető, aki ilyet mond, saját magát is minősíti – mondta a Hajduné Tölgyes Lívia etikapedagógus, az esemény szervezője.

Neves, és a futballban is elismert előadókban most sem lesz hiány, hiszen előadást tart például Dr. Szilágyi György, az MLSZ Etikai és Fair Play Bizottságának elnöke, Szalai László, az MLSZ Edzőképző Központ igazgatója, vagy épp Dr. Horváth Gábor a HLSZ sportjogásza.

- Interaktív beszélgetést tervezünk – folytatta a szervező – sőt, talán kicsit provokatív kérdéseket is szeretnénk megbeszélni azért, hogy az edzők rájöjjenek, ezeket a dolgokat, ezeket az etikai kérdéseket ők is tudják, ők is tanulták, csak vagy már elfelejtették, vagy csak egy kicsit belefásultak a mindennapokba. A előkészületek során különböző tudományterületekről választottam előadásokat, így egy nagyon színvonalas és tartalmas program lesz.


A konferencia részletei:

2014. április 24. csütörtök 10.00 – 15.30
Helyszín: a Magyar Sport Háza I. emeleti konferencia terme
Cím: 1146 Budapest, Istvánmezei út 1-3.

 

PROGRAM
9.00-10.00 Regisztráció
10.00 Megnyitó, védnöki köszöntők
Dr. Simicskó István EMMI sportért és ifjúságért felelős államtitkára
Dr. Csányi Sándor MLSZ elnökének képviseletében: Dr. Szilágyi György az MLSZ Etikai és Fair Play Bizottságának elnöke
A konferencia díszvendége: Dr. Csanádi Árpádné Erdődi Katalin
Dr. Csanádi Árpád magyar bajnok labdarúgó, az FTC örökös tagja, a MOB volt elnöke, a Csanádi Árpád Általános Iskola, Sportiskola, Középiskola és Pedagógiai Intézet névadója.
Meghívott vendég: Pintér Attila szövetségi kapitány
Moderátor: Szántó Dávid sportriporter, a megjelentek köszöntése

10.30 A labdarúgás több mint sport – életminőség
Előadó: Hajduné Tölgyesi Lívia, a konferencia felvezetése

10.50 Etika a labdarúgás szabályaiban és azok megvalósulásában
Előadó: Dr. Szilágyi György az MLSZ Etikai és Fair Play Bizottságának elnöke

11.10 A sportetika szerepe az edzőképzésben
Előadó: Szalai László – MLSZ Edzőképző Központ igazgatója

11.30 A szerződéskötés etikája a labdarúgásban
Előadó: Dr. Horváth Gábor a HLSZ sportjogásza

11.45 A diákfutball erkölcsi jelentősége
Előadó: Dr. Füzi Ákos, az MDSZ labdarúgó koordinátora

12.05 Kérdések, hozzászólások

12.15 – 13.00 Kávészünet-büféasztal 12.15 – 13.00 Kávészünet-büféasztal

13.00 Fair Play a futballpályán
Előadó: Kamuti Jenő a Nemzetközi és Magyar Fair Play Bizottság elnöke

13.15 Önmenedzselés – az eredményes élet titka
Előadó: Kassay Lili sportmarketing szakember

13.35 A siker-, sikertelenség lehetséges okai a labdarúgásban
Előadó: Baranya István sportpszichológus

13.50 Mitől gurul a labda?
Előadó: Dr. Zacher Gábor toxikológus

14.15 Élettani mérésértékelés a versenysportban
Előadók: Helm András – Helm Tamás utánpótlásedzők

14.35 A labdarúgás médiája
Előadó: Szöllősi György a FourFourTwo magazin főszerkesztője

14.50 Példaképként élni felelősség- Kerekasztal beszélgetés
Beszélgető partnereink: Medgyes Péter - az MTK női labdarúgó szakosztályának edzője; Kovács Zoltán - húszszoros válogatott labdarúgó, a DVTK szakmai igazgatója és egy meglepetés vendég!
A beszélgetést Szántó Dávid sportriporter moderálja.

15.15 Kérdések, hozzászólások

15.30 Zárás



Még a serlegeket és a zoknikat is lefoglalták Egerben Zöld fény az égen....