mifocink

Magyar futballról érdekek nélkül

George F. Hemingway: Marco Rossi csak a szokásos szamárságait mondta el!

„Nem tudom, hogy tényező vagyok-e a magyar futballban? Ha valóban így van, akkor remélem, pozitívan tudom befolyásolni a honi labdarúgás jövőjét. A Honvéd szurkolóit szeretem, ők számunkra a legfontosabbak. Ha a „megosztó személyiség” kifejezés azt jelenti, hogy a rasszistákat, nyilasokat, antiszemitákat, cigányozókat, a családokat elriasztó bumburnyákokat, és a részeg suhancokat nem tartom szalonképes társaságnak a Bozsik stadionban, akkor igen, ezt vállalom. Különben aki ismer, nem mondhat mást, mint hogy mindenkit tisztelettel, udvariasan, és megfelelő alázattal kezelek”

hemingway_32


- Bár igaz, hogy az olasz szakember a Budapest Honvéd honlapján már elnézést kért, mégis: hogyan fogadta Marco Rossi kirohanását a Diósgyőr elleni vesztes mérkőzés után? A szakvezetőt annyira bántotta a vereség, és hogy néhány Honvéd-drukker megtalálta őt, hogy szó szerint a következőket mondta: „Szeretném megnyugtatni a szurkolókat, hogy hét forduló múlva már nem Marco Rossinak hívják a Honvéd vezetőedzőjét. Sőt: ha a tulajdonos úr úgy dönt, erre a váltásra már korábban sor kerülhet…” Nos, hogy dönt Hemingway úr?
Marco Rossival általában a mérkőzés utáni első munkanapon beszélek, ami most kedden volt esedékes. Szerintem a vezetőedzőnk semmilyen döntést nem hozott, csak a szokásos, mérkőzés utáni szamárságait mondta el. Ismerni kell Rossit, ahogy mindenki ismeri a Budapest Honvédnál. Mindannyian tudjuk, hogy ezek komolytalan kijelentések egy-egy vereség után. Ez körülbelül a harmadik ilyen kifakadása, amióta Kispesten dolgozik, amely az olaszos temperamentumából fakad. A nyilatkozatából világosan kiderül, hogy neki egyelőre esze ágában sincs távozni, csak így próbálja levezetni azt a feszültséget, amit pár idióta bekiabálása okozott neki. Kispesten mindenki nyugodt, és a játékosok is maximálisan oda teszik magukat. Ez az egész dolog arról szól, hogy bolhából elefántot csinálnak. Hozzátenném: ha egy edző, vagy a klub bármelyik alkalmazottja távozni kívánt, én soha nem marasztaltam. Ami Rossi sorsát illeti, a szokásos döntési folyamat az, hogy májusban átgondoljuk, hogy akarjuk-e az edző szerződését meghosszabbítani. Ha igen, akkor megtesszük, ha nem, akkor egy új szakemberrel kötünk megállapodást.

- Mégis: mi az oka ön szerint, hogy a Honvéd-drukkerek pár hete még kórusban éltették az olasz szakembert, ma pedig már olyan lett a légkör körülötte, hogy távozni akar?
- Nyugodt szívvel kijelenthetem: a légkör nem változott Marco Rossi körül. A szurkolók szeretik és támogatják. De azt neki is elmondtam: egy felnőtt férfinak nem illik hisztiznie…

- Az a szurkolói csoport szidta Marco Rossit, amely nem is olyan régen, önt is megtalálta?
- Nincs Kispesten olyan szurkolói csoport, amely szidná Marco Rossit. A Diósgyőr elleni mérkőzés után is csak pár idióta kiabált be neki, valószínűleg azért, mert az asszony otthon megveri őket, és csak itt merik kinyitni a szájukat. Még egyszer mondom: nonszensz az egész szituáció, amelyet Marco Rossi a gyerekes kijelentésével okozott.

- S önnek milyen a viszonya manapság a Honvéd-szurkolókkal? Hiszen volt idő, hogy kitiltott csoportokat a Bozsik stadionból, akik erre válaszul megrongálták az ön székét…
- A Honvéd szurkolóival való viszonyom nagyon jónak mondható. Most is, mint mindig, a kölcsönös tisztelet alapján képzelem el a kapcsolatunkat. Örülök, ha ők is így gondolják, mert Puskás Ferenc csapata megérdemli, hogy egységesen lépjünk fel minden tekintetben.

- Tulajdonosként hogy látja: mi az oka, hogy a tavaszi jó kezdésbe belerondított a Mezőkövesd és a Diósgyőr elleni vereség? Mennyire érte önt váratlanul?
- Több olyan mérkőzés volt ebben a szezonban, amikor végig domináltunk, és mégis vesztesen hagytuk el a pályát. Én két okot látok. Az egyik, hogy nagyon nehezen érvényesülünk egy masszív, beálló védelem ellen, egy olyan csapat esetében, amely csak a kontrákban és a szerencsében bízik. A másik, hogy helyzetkihasználásunk nem megfelelő. Ez a két dolog szerintem feleletet ad az egész idény gyengébben sikerült mérkőzéseire.

- S annak mi lehet a magyarázata, hogy a Honvéd évek óta nem képes a „nagyok” nyomába szegődni? Jó esetben ott toporog a dobogó körül, de a nagy áttörés – egyelőre – elmaradt. Tényleg csak a pénzen múlik, hogy újra bajnokesélyesként emlegethessük a csapatot?
- Csapatunk tavaly a harmadik, tavalyelőtt a negyedik helyen végzett a bajnokságban. Hét év alatt ötször szerepeltünk a nemzetközi porondon. Ezekkel a számokkal ott vagyunk az élbolyban. Bajnokok két féle módon lehetünk: kis szerencsével tudunk olyan fiatalokat nevelni a Magyar Futball Akadémián, akik nemzetközi minőséget képviselnek. Ebben az esetben mostani büdzsénkkel is ott lehetünk a dobogóért folytatott harcban. A másik eset: nekünk is sikerül olyan szponzorokat találni, akik milliárdokkal növelik a büdzsénket. Ebben az esetben akár minden évben bajnokok lehetünk. Tudomásul kell venni: a pénz a labdarúgás anyateje.

- Az utóbbi években a Honvéd többször is Európa Liga-selejtezőket játszhatott, de az eddigi tapasztalatok azt mutatják: nemhogy a BL-, de még az EL-főtábla is nagyon messze van. Így viszont nem ráfizetés minden egyes nemzetközi kupaszereplés?
- Az elmúlt időszakban számunkra egyetlen nemzetközi kupaszereplés sem volt ráfizetés. Az előbb említett „áttörés” csupán a keret függvénye. A mi büdzsénkkel akármilyen európai kupaszereplés elérése már főnyereménynek számít.

- Amikor annak idején beindították a Magyar Futball Akadémiát, nem titkoltan azért tették, hogy idővel saját nevelésű fiatalokkal legyen tele a keret. Mikorra várható a „nagy robbanás”? Hiszen manapság nem kevesebb, mint 16 légiós van a Honvéd keretében. Nem érez némi ellentmondást ebben?
- Amikor Kispestre jöttem, Debreceni András kivételével nem volt használható, saját nevelésű játékos Kispesten. A Diósgyőr elleni mérkőzésen négy akadémista lépett pályára, kettő pedig a kispadon ült. A saját nevelésű fiatalok versenyeztetése nem egy „nagy robbanás” keretében történik. Őket lassan, tudatosan építjük be a csapatba. Légiósok vannak és lesznek, de egyre kevesebben. Nagyon keskeny utat járunk, amikor az egyik oldalon eredményt akarunk, a másik oldalon tele akarjuk rakni a keretet fiatal játékosokkal. Itt az egyensúly fontos, amit mindig fent kell tartanunk. Ebben nincs semmilyen ellentmondás.

- 2006 óta tulajdonos Kispesten. Ma is belevágna a nagy feladatba? Nem bánta meg egyetlen pillanatra sem, hogy annak idején így tett?
- Erre a kérdésre azért nehéz válaszolni, mert én sohasem a múlttal foglalkozom, vagy azzal, hogy mit tettem volna, ha ez vagy az másként alakul; vagy éppen mit tennék a mai tudásommal, az akkori körülmények között. Kijelenthetem: jól érzem magam Kispesten, annak ellenére, hogy nehéz évek állnak mögöttünk. Mai fejjel azért könnyebb lenne egy pozitív döntést hozni, mert utánpótlásunk nagyszerű támogatást kap a kormánytól. Ez, és az infrastruktúrának nyújtott segítség ma könnyebbé tenné döntésemet.

- Az elmúlt nyolc évben mi volt a legnagyobb élménye és legnagyobb kudarca klubtulajdonosként?
- Legnagyobb élményem, hogy túléltük a 2006 és 2010 közötti kormányzat által kialakult antifutball-hangulatot, és a klub 2006 előtti és utáni megnyomorítását. Legnagyobb kudarcom, hogy eddig egyetlen bajnoki vagy kupamérkőzésen sem tudtam megtölteni a Bozsik stadiont…

- Miként éli meg, hogy tényező lett a magyar futballban? Hiszen blogját rengeteg olvassák az interneten, de ugyanakkor megosztó személyiségnek is tartják, aki képes a saját szurkolóit kitiltani a Bozsik-stadionból, de ha úgy alakul, a sajtó képviselőinek is nekimegy…
- Nem tudom, hogy tényező vagyok-e a magyar futballban? Ha valóban így van, akkor remélem, pozitívan tudom befolyásolni a honi labdarúgás jövőjét. A Honvéd szurkolóit szeretem, ők számunkra a legfontosabbak. Ha a „megosztó személyiség” kifejezés azt jelenti, hogy a rasszistákat, nyilasokat, antiszemitákat, cigányozókat, a családokat elriasztó bumburnyákokat, és a részeg suhancokat nem tartom szalonképes társaságnak a Bozsik stadionban, akkor igen, ezt vállalom. Különben aki ismer, nem mondhat mást, mint hogy mindenkit tisztelettel, udvariasan, és megfelelő alázattal kezelek. Ami a sajtót illeti, egy szabad ország szabad sajtójának az a privilégiuma, hogy szabadon írjon emberekről és dolgokról, még akkor is, ha néha, amit írnak, egy nagy marhaság. Ugyanakkor egy szabad országban nekem is jogom van feltárni, ha ez a szabad sajtó valóban marhaságokat ír. Isten őrizze meg a szabad sajtót attól, hogy ne írhasson ilyen butaságokat.

- Milyen a viszonya a magyar újságírókkal?
- Nekem viszonyom kizárólag a barátnőmmel van. Mindenki máshoz úgy viszonyulok, ahogy ők közelítenek hozzám. Személyes kapcsolataimban reaktorként jellemezném magam. Semmi bajom a magyar újságírókkal, legtöbbjükkel kimondottan jól kijövök. Viszont ha inkompetensnek, erkölcstelennek, megvehetőnek, vagy rosszindulatúnak tartok valakit, azt - ellentétben sok kollégámmal - kimondom. A néhai konfliktusnak is ez a forrása…

- A családja miként éli meg, hogy szinte a nap 24 órájában a futball, a Honvéd tölti ki az életét? Hiszen, ha úgy alakul, még az U12-es csapat bajnokiját is megtekinti, és lelkesen szurkol a srácoknak…
- Napjaimat évtizedek óta az üzlet tölti ki. A Honvéd ennek ellenére csak egy része életemnek. Más kérdés, hogy szabadidőmet sok esetben a Honvéd vagy az ellenfelek pályáin töltöm. De én ugyan ilyen lelkesedéssel építek épületeket, vagy működtetek éttermeket. Gyermekeim felnőttek, egyedül élek, így időm az enyém.

- Mit csinál kevés szabadidejében? Egyszer nyilatkozta, hogy az operák nagy barátja. Mikor volt például utoljára színházban és mit látott?
- Valóban szeretem az operát, Bartók Béla, George Gershwin és Giuseppe Verdi a legnagyobb kedvenceim. Az utolsó színházi előadást nemrégiben Las Vegasban láttam, az „O” című Cirque du Soleil-produkciót.

- Bíráskodik még? Sokan nem értik: az egyik legismertebb magyar futballklub tulajdonosaként mi szüksége van arra, hogy a megyei másodosztályban szidják?
- Igen, bíráskodom, 15 éves korom óta vezetek labdarúgó-mérkőzéseket. Nem vagyok mazochista, egyszerűen szeretem a mozgást, és azt, hogy én is része lehetek ennek a gyönyörű sportnak. Egy jó játékvezető (bármely osztályban is vezet) nem foglalkozik a nézőkkel.

- Van-e olyan dolog, amit kevesen tudnak önről, de George F. Hemingway személyiségére igencsak jellemző? 
- Tökéletes, szexi, és főként szerény vagyok.
Vámos Tamás/Sport Plusz
Fotó:nb1.hu



Szégyen Robinho is segíti a rákbeteg Tomit