31 03 2014

Mezey György, a Vidi egyetlen eddigi bajnokcsapatának mestere egy Magyar Lelátónak adott interjúban elmondta, nagyon fájlalja azokat a dolgokat, amelyek mostanában Székesfehérváron történnek. A tréner amondó, azzal a gárdával, amit ő átadott, még legalább 3-5 évig bajnoknak kellett volna lenniük a piros-kékeknek.




Keveset hallunk Önről, ez mennyire tudatos az Ön részéről?
Benne vagyok a korban, illik ilyenkor kicsit visszavenni a gázpedálból. Most a nemzetközi szintű ismeretekkel foglalkozom, az UEFA-ban dolgozó barátaimon keresztül.

Kényszerszünetből nem dolgozik klubnál, vagy azért mert már nem vágyik a kispadra?
Jó kérdés, nem kényszerszünet, de tisztelnem kell saját magamnak a korát, már nem vagyok egészen kispadra való. Korábban még kicsit bírtam volna, de úgy gondolták, hogy inkább tűnjek el, azóta sincs eredmény ott, ahol én legutóbb bajnokságot nyertem.

Jó hogy mondja: José Gomes alatt inog a pad a Videotonnál, ha felkérnék vállalna újra szerepet Székesfehérvárott?
Teljesen egyértelmű a véleményem, nem. Azt, hogy miért nem, azt nem szeretném megosztani a nyilvánossággal.

Ezek szerint még mindig fájó seb az Ön számára, hogy nem hosszabbítottak szerződést Önnel a Videotonnál…
Finom megfogalmazás, hogy fájó seb… Ez a futballedzők életével velejár, én ezt tudomásul is vettem, korrektül elváltam a klubtól. Azt azonban nagyon fájlalom, ami mostanában történik Székesfehérvárott: mi – egy elsősorban magyarokra támaszkodó – bajnokcsapatot csináltunk, öt válogatottat adtunk. Ennek a csapatnak még legalább 3-5 évig bajnokcsapatnak kellett volna lennie Magyarországon. Most pedig hol tartanak….

Mennyire tartja a kapcsolatot annak a csapatnak a tagjaival?
Van kettő-három, akikkel rendszeresen kapcsolatot tartok, a többiekkel amikor találkozom baráti öleléssel üdvözlöm.

Szavaiból kitűnik, hogy elégedetlen a hazánkban játszó légiósok számával…
Ez kikerülhetetlen, a globális futballvilág velejárója, nem lehet kizárólag belső erőkre építeni, bár amit Magyarországon csinálnak, annál azért jobban lehetne…

Milyen fajta edző, aki megtartja a távolságot vagy inkább a barátkozós típus? Nem véletlenül ragasztották Önre a Dottore nevet…
Kicsit finom műsor ez, de reagálnék valamire: aki a Dottore címet adta nekem az hülye. Van doktori címem valóban, illetve kandidátusi is, de ezeket mindazt azért csináltam, hogy a futballistákkal, akikkel foglalkozom precízebben, pontosabban tudjak foglalkozni. Nem címhalmozásért csináltam, soha nem is használtam. Aki ezt gúnyból rám ragasztotta, mert szeret szórakozni velem, hát legyen az ő gondja….Milyen edző vagyok? A távolságtartást nem szeretem, de a velem szembeni tiszteletet megkövetelem. Akinél úgy éreztem, hogy a pedagógiai hatásomon kívül esik, attól azonnal megváltam.

Milyen sikerből vagy kudarcból tanult a legtöbbet?
Jó és érdekes kérdés, de egy futballedző nem csak a sikerekből és a kudarcokból tanul, mert ez a kettő egyforma „rongyos csaló”. Nincs olyan, hogy ne tanuljon valamit az ember, egyszerűen lehetetlen úgy végigvezetni egy edzést, hogy ne gazdagodjon valamivel. Ezért az öreg edzőnek megvannak az előnyei, de természetesen ennek megvannak a határai, elsősorban a korhatárai. A mi életünkben a tapasztalat óriási dolog…

A kudarcokból mennyire nehéz felállni?
A mindennapi életünkhöz hozzátartozik a vereség-győzelem. A kuvaiti bajnokság megnyerése – amiről általában el szoktak feledkezni az emberek – illetve a világbajnokságra való kijutás egyformán jóérzéssel töltött el engem. Minden vereség – még a barátságos mérkőzéseken elszenvedettek is – ,ha annak szakmai indoka nem lehetett, rettenetes fájdalommal jár. Aki ezt tagadja a kollégák közül, az nem őszinte önmagához

Ön mire tette a hangsúlyt vezetőedzőként?
Ez egy nagyon jó kérdés, amiről hosszan lehetne beszélgetni. Mostanában egyre gyakrabban tűnnek fel, magukat szakembereknek nevező illetők, akik sem futballistaként, sem edzőként semmilyen eredményt nem értek el, de olyan magabiztossággal beszélnek a futballról, hogy azt hallgatni is szinte lehetetlen. Megítélésem szerint az az edző, aki nem a magyar tradíciókra támaszkodik, az nem magyar edző. Láthatjuk a Magyarországon dolgozó külföldi edzők szenvedéseit. Én a magyar tradíciókra alapoztam, edzőim is játékosként nagymenők voltak: Hidegkuti Nándortól kezdve Lázár Gyulán keresztül Csordás Lajosig bezárólag, sőt Kovács Ferenc is. A magyar futball alapvető kritériuma, hogy a játékosnak tudni kell bánni a labdával, aki zavarba jön az első szorult helyzetben, az rosszul képzett futballista. Nem önbizalom, nem pszichológia kérdése, hanem futballtudás. Játékkészség, technika. Ez az alapja a futballnak.

Ha jól veszem ki a szavaiból, akkor a külföldi edzőknek továbbra sem fog sok babér teremni itthon…
Nem, ezt én nem mondtam, és most sem állítom. De meg kell birkózniuk azzal a helyzettel, hogy a magyar futballnak egy óriási futballkultúrája van, amelyet ha nem itt nevelkedik valaki, akkor nagyon nehéz elsajátítani. Ez nem egy Manchester City vagy egy Chelsea, hanem egy sajátos magyar futballvilág, óriási tradíciókkal. Aki ezeket nem ismeri vagy nem tudja alkalmazni, az nem tud Magyarországon eredményt elérni.

Részletesen megnézve az Ön életrajzát, különösen az 1986-os világbajnokság előtti eredményeit, felmerül az emberben a kérdés: Irapuatonak „köszönheti” azt, hogy a megítélése ennyire vegyes? Azon az egy találkozón múlt, hogy Ön nem lett egyértelműen sikeredző?

És hogy mit válaszolt erre Mezey György, mit gondol az edzőképzésről, és a stadionépítésről? Ide kattintva a teljes interjú elolvashatod....

Minden nap nyitva tart a Megyeri úti jegypénztár Roderick Duchatelet: mindenkinek köszönünk mindent!