mifocink

Magyar futballról érdekek nélkül

Gyepes a Videotonban

Két nappal ezelőtt a magyar válogatott Vaskó Tamást kirúgta - hivatalosan közös megegyezéssel váltak el - ma pedig a szintén válogatott Gyepes Gábort leigazolta a Videoton.



gyepes

Gyepes Gábor 1981. június 26-án született Budapesten. Magyarországi pályafutása során a Ferencvárosban és a Vasasban szerepelt, Angliában pedig négy együttest is erősített, a Wolverhampton Wandererst, a Northampton Townt, a Cardiff Cityt és legutóbb a Portsmouth FC-t. A magyar válogatottban 2002 februárja óta 26 mérkőzésen lépett pályára és 1 gólt szerzett. A Videoton FC-vel 2014. június 30-ig szóló megállapodást kötött.

"Nagyon örülök, hogy sikerült a Videoton FC-hez igazolnom, remélem, a pályán és a pályán kívül is segíteni tudom a csapatot. Attól függetlenül, hogy az elmúlt évek legnagyobb részét Angliában töltöttem, természetesen figyelemmel kísértem a magyar futballt, tisztában vagyok azzal, hogy a Videoton FC az egyik legjobb klub itthon. A válogatott kapcsán több játékost is ismerek a Vidiből, Torghelle Sanyival, Juhász Rolival, Tóth Balázzsal és Sándor Gyurival játszottam együtt a nemzeti csapatban, sőt, utóbbival egy iskolába is jártunk, nem teljesen ismeretlen tehát a közeg, amibe kerültem" - nyilatkozta a vidi.hu-nak Gyepes Gábor.

 

 



Rózsaszín vagy fekete a Vasas jövője? Csupán négy magyar maradt állva Európában