mifocink

Magyar futballról érdekek nélkül

A menedzser is tudja, menniük kell a Fradi hollandjainak

Nem utazott el a Ferencváros törökországi edzőtáborába Jack Tuijp, Arsenio Valpoort és Mark Otten. A hír nem meglepő, hiszen a három holland nem volt alapember az őszi szezonban. Az okokról, a játékosok pillanatnyi helyzetéről Georgi Attilát, a holland SEG iroda játékosügynöke nyilatkozott.

tuijp

A legtöbb kritika a nyáron igazolt Jack Tuijpre zúdul, talán nem véletlenül, hiszen az ő érkezését előzte meg a nagyobb felhajtás. A harmincéves futballista gólkirály volt a holland másodosztályban, a nyáron nagy reményekkel igazolt a Ferencvároshoz, tőle rögvest azt várták, hogy átugorva a beilleszkedés, az új környezethez való alkalmazkodás időszakát, leveszi a terhet Böde Dániel válláról.

- Jack Tuijp nevét mindenki ismeri Hollandiában, elismert labdarúgó, jó futballistaként tartják számon – mondta a csatárral kapcsolatban Georgi Attila. – Csendes, szerény ember, és bár a korábbi sikerei miatt van önbizalma, megszokta, hogy rajta múlik a csapat eredményessége, érthetően nagyon nehezen éli meg a jelenlegi helyzetet. Az sem könnyítette meg a dolgát, hogy bokasérüléssel bajlódott, csak az őszi szezon végére lett egészséges. Nincs hozzászokva, hogy állandóan kritizálják, mindenki csak bántja. A környezetváltozásnak pozitív és negatív hatása egyaránt lehet, sajnos holland támadónkkal az utóbbi történt, és mivel tudja magáról, hogy többre képes, nagyon szenved amiatt, hogy nem tud bizonyítani.

Nos, nem biztos, hogy a három holland futballistának lesz még lehetősége bizonyítani Thomas Dollnak, az FTC német vezetőedzőjének. Georgi Attila elmondta, a Ferencváros végig őszinte volt a játékosokhoz, így valószínű, új csapatot kell majd keresni a légiósoknak.

- Nincsenek illúzióim, pontosan tudom, mit jelent a szakmai stáb döntése. Mark Otten rutinosabb játékos, pontosan tudja, hogy két gerincműtét után idő kell ahhoz, hogy újra felépítse magát, ráadásul olvasott a jelekből, nem lepte meg a döntés, de nagyon bántja a helyzet. Arsenio Valpoort esete más, ő még csak huszonegy esztendős, karrierje szempontjából fontos lett volna, hogy a Fradiban is bizonyítson, erre azonban valószínűleg már nem lesz esélye. Ez az állapot senkinek sem jó, igyekszünk megoldást találni a problémára, a helyzetet azonban nehezíti, hogy a játékosok keveset játszottak ősszel.

Forrás: nso.hu

 



Prukner László: Bizonyos belső és külső körök mindenáron ki akartak nyírni Selmeczi Krisztián: More, kibaszom a kezedből a kamerát!