mifocink

Magyar futballról érdekek nélkül

Feleki Attila: Szó sincs az orvosi költségek befagyasztásáról

Bár magam is azt vallom, hogy az öltözőfolyosón, edzésen hallott infóknak legalább a fele, de inkább a 70 százaléka igaz, bevallom, kifejezetten utálom a találgatásokra támaszkodó cikkeket. Márpedig abban van elég mostanság. Mint például a Pécs jövőjét illetően. Mi találgatások helyett megkerestük Feleki Attila ügyvezetőt. Nem kellett találgatnunk, mit tartalmaz a játékosoknak küldött levél, mert az Feleki Attila önként megosztotta velünk...


Honlapunk értesülései szerint Feleki Attila ügyvezető levélben tájékoztatta a PMFC játékosait a Matyi Dezső tulajdonosa kiszállása után kialakult helyzetről és arról, mik lesznek emiatt az első változások a klubnál. Úgy tudjuk, a futballisták bérét igyekszik továbbra is biztosítani a vezetés, a labdarúgóknak ugyanakkor le kell mondaniuk például az étkezési, az utazási vagy szállási költségek átvállalásáról. Úgy tudjuk, a leírtakban a legfontosabb részlet az, hogy a PMFC azonnali hatállyal befagyaszt. Az ügyvezető együttműködést kér minden játékostól, és jelzi nekik, a történtektől függetlenül változatlanul készüljenek a tavaszra úgy, ahogyan kötelességük” – olvasható az egyik honi sportoldalon.

Az érdekesség csak az, hogy bár mindannyian tudjuk, a magyar sportvezetők szeretnek félretájékoztatni, vagy mondjuk úgy, nem minden kérdésre pontosan válaszolni, Feleki Attila – aki társadalmi munkában látja el a pécsi ügyvezetői pozíciót – mindenkinek válaszolt, aki megkereste őt az elmúlt napokban.

Nem sokan voltak, inkább találgatásokkal volt teli a magyar sportsajtó. A mifocink.com azonban kérdezett – és válaszokat is kapott.

- Örülök, sőt kellemes meglepetés hogy valaki végre nem gondolja, hogy a bulvár szinten terjedő pletykákkal kell megtölteni a tartalmat, ezért természetesen szívesen válaszolok – mondta Feleki Attila, aki elküldte nekünk annak a levélnek a tartalmát, melyet a játékosok is megkaptak.

"Először is a személyi kérdésekben szeretnék tisztán látni, mindent megteszek azért hogy a személyi ráfordítások megmaradhassanak. Nyilván tudjátok, a játékosok bére a legtöbb minden klubnál, de ott állnak fenn a legerősebb kötelezettségek is, tehát először ebből szeretnék faragni, ugyanakkor az is világos, hogy csak olyan költséggel számoljatok, ami ahhoz kell. hogy a kötelező versenyfeladatokat ellássuk. Így sem utazási, szállás, étkezési, orvosi, stb költségeket nem fizetünk, minden ilyen jellegű összeg befagyasztva a mai naptól!"

- Ez szerepelt az egyébként belső használatú levélben, amit valaki nem túl okosan továbbadott, mások még kevésbé okosan értelmeztek – folyatta Feleki Attila. - A személyi kérdések a béreket jelentik minden alkalmazottnál, edző, szertáros, pályamunkás, stb. Ez lesz az első, amire igyekszem fedezetet találni. Fontos, ebben semmi elmaradásunk nincs. A játékosok bére a legtöbb - mint minden klubnál - ezért ennél meg kell vizsgálni, kit tudunk megtartani a jövőben, kitől szükséges megválni, mert például lejár majd a szerződése, vagy magasabb fizetési kategóriába tartozik. Ez egy logikus és egyszerű mondat és egy nyilvánvaló és logikus lépés ilyen esetben, semmi több. Az utazási, orvosi, szállás.. mondat pedig arra vonatkozik, hogy ne tervezzen például az utánpótlás költséges tornákon való részvételt, ne gondolkodjanak külső költséges szolgáltatásokban, mint külső orvos, jégkamra, vagy távoli edzőmérkőzés, stb. E mögött sem kell semmilyen csodát keresni, ha nehéz helyzetben vagyunk, ezek az első költségek, amiket lefaragunk, amúgy pedig van saját orvosi masszőri és rehabilitációs szakemberünk, nyilván velük oldjuk meg ezeket amíg a helyzet nem rendeződik. Sajnálom, hogy egy egyszerű megfogalmazásból néhányan - amúgy feltételezem szándékosan - bulvárhírt kreálnak értelmetlenül. Logikus és egyértelmű racionális lépéseket teszünk a kiadás minimalizálására miközben forrásokat keresünk, ez a természetes ilyenkor, nem az hogy ismerve a helyzetet további adósságot generáljunk.

Fehér György

 

 



Lovrencsics Gergő az bizonyítana az új kapitányának Németh Krisztián lett a Roda házi gólkirálya