mifocink

Magyar futballról érdekek nélkül

Ma Fehér Miklósra emlékeznek focival

Tegnap Zavadszky Gáborra, ma pedig a szintén fiatalon elhunyt Fehér Miklósra emlékeznek focival. Ma 13 órától ötödik alkalommal rendeznek tornát a győriek a karácsonyi és a szilveszteri időszak között, melyről a SportTV is közvetít.
A jótékonysági gálán Fehér Miklós emlékére lépnek pályára a csapatok, a bevételt pedig a győri koraszülöttek kapják.

A gálát 17.30-tól a Sport2 televízió élőben közvetíti. Várhatóan 20-25 volt válogatott labdarúgó érkezik Győrbe, és tucatnyi olimpiai érmes húz szerelést a VIP-csapatok tornáján.

Az alapítvány elnöke, Peczár László, valamint az egykori kitűnő játékos, Szanyó Károly hívószavára hat öregfiúk-csapat is elfogadta a meghívást: a házigazda Győri ETO FC mellett az állandó indulónak számító MTK és Újpest, valamint a tavalyi győztes Lázár Lovaspark Team mellett, a gálán újoncként a Videoton, illetve a Dunaszerdahely is ott lesz a mezőnyben. A hat együttes két darab hármas csoportban méri össze erejét, majd keresztbejátszással elődöntőket rendeznek, ezután jönnek a helyosztók.

A korábbi évekhez hasonlóan a Magvassy Mihály Sportcsarnokba a belépés ingyenes, a szervezők ugyanakkor minden adományt szívesen fogadnak, amely a győri koraszülöttek megmentéséért dolgozó Egészséges Újszülöttekért Alapítványhoz kerül.

A tervezett program

13 óra: megnyitó
13.10: Győri ETO FC – Dunaszerdahely
13.35: Lázár Lovaspark Team – MTK
14 óra: Videoton – Dunaszerdahely
14.25: Lázár Lovaspark Team – Újpest
14.50: bemutatóprogram I.
15 óra: Sport TV – Parlament
15.20: Olimpikonok – Győri Közélet
15.40: Győri ETO FC – Videoton
16.05: Újpest – MTK
16.30: Sport TV – Győri Közélet
16.50: bemutatóprogram II.
17 óra: Olimpikonok – Parlament
17.30: köszöntőünnepség

17.45: A1. – B2.
18.10: B1. – A2.
18.35: A3. – B3. (az 5. helyért)
19 óra: Sport TV – Olimpikonok
19.20: Győri Közélet – Parlament
19.40: eredményhirdetés I.
19.50: a 3. helyért
20.15: döntő
20.40: záróünnepség
20.45: eredményhirdetés II.



Ki hazudott kinek? Ki hazudott nagyobbat? Lovrencsics az év csapatában