mifocink

Magyar futballról érdekek nélkül

Így építjük az utánpótlást

Vérlázító. Mást nem tudok mondani. Egy 16 éves játékoson – mondjuk úgy – összeveszett két akadémia, mire az egyik eltiltatta a játékost a szövetségnél – amelyik felháborító módon el is tiltotta őt – sőt, családjától több, mint 50 millió forintot követel. A másik akadémia ezzel nem ért egyet. Na ennyi történik, közben a játékos nem futballozik. Na, így neveljük mi az utánpótlást.

a


Az 1997-es születésű Damásdi Alex az U17-es válogatott oszlopos tagja. A Puskás Akadémia játékosaként a fiatal jobbszélső idén márciusban gólt például a Hagi Academia ellen. Nyáron a szülők úgy gondolták, jobb lesz a fiúnak egy kis környezetváltozás, ezért aláírtak egy szerződést a Magyar Futball Akadémia vezetőivel.

Igen ám, de szülők végül valamiért meggondolták magukat, amibe az is belejátszhatott, hogy információink szerint a szerződés több szabálytalanságot is tartalmaz. Alex tehát maradt a Puskás Akadémiánál.

Legalábbis a szülők szerint.

Mert a Magyar Futball Akadémia vezetői nem hagyták annyiban a dolgot: az aláírt szerződésre hivatkozva polgári peres eljárást indítottak, és 50 millió forintot, valamint 15 havi munkabért követelnek a családtól.

50 millió forintot, és 15 havi munkabért.

Az akadémia ráadásul fegyelmi elé vitte az ügyet, Alexet pedig egy évre eltiltották a játéktól. Sőt, a vezetők szerint a játékos az eltiltás után sem játszhat máshol, csak náluk.

Damásdi Alex hivatásos (profi) játékos, akivel a Budapest Honvédnak 2016. június 30-ig van érvényes szerződése. Miután Damásdi Alex nem jelentkezett a Budapest Honvédnál a szezon kezdetén, az MLSZ a szabályoknak megfelelően eltiltotta attól, hogy a szerződés megsértésével más csapatnál játsszon. Ugyan a mostani eltiltás csak 2014. június 30-ig tart, az azután következő két évben is csak a Budapest Honvéd csapatában játszhat a játékos, egészen a szerződés végéig. Ha a játékos akár holnap játékra jelentkezik, klubunk természetesen mindent megtesz annak érdekében, hogy az eltiltást feloldják. A Magyar Labdarúgó Szövetség és klubunk is a mindenkor hatályos FIFA-, UEFA- és MLSZ-szabályzatok szerint járt el. Meggyőződésem, hogy a kialakult helyzet okát nem nálunk kell keresni – írta a rangado.hu kérdésére Herczeg Vince, a Magyar Futball Akadémia igazgatója.

A Puskás Akadémia és a szülők álláspontja szerint a szerződésnél több szabálytalanságot elkövetett a Honvéd. Szerintük a szülők jogszerűen mondták fel azt a szerződést, ami ráadásul állítólag egy munkaszerződés volt. A Felcsútiak szerint jelen pillanatban Alexnek csak a Puskás Akadémiával van érvényes szerződése, így nem értenek egyet az eltiltásával.

A helyzet itt áll most, de megmutatja a magyar futballban uralkodó állapotokat.
Két csapat összeveszik egy alig 17 éves játékoson.
És ezért a játékos bűnhődik.

Tudom, értem én, hogy egy szerződés az szerződés, bár azt kötve hiszem, hogy bármelyik magyar, 17 éves fiatal érne – és itt most kizárólagosan a szerződés szerinti összegesítésre gondolok – több mint 50 millió forintot.

Egy ilyen követelés viccessé teszi a magyar futballt.
Viccessé tesz mindent, aminek a megújulásáról beszélünk…

És azt is kötve hiszem, hogy ha egy fiatal játékos nem akar valahol játszani, akkor azt a játékost erőnek erejével ott kell tartani a csapatnál – igaz, a mai magyar állapotokat figyelembe véve azt is kötve hiszem, hogy a fiatal játékos döntötte el, hol is akar futballozni.

És miközben ezeket a sorokat írom, azon gondolkozom, hány és hány magyar fiatal jár hasonló helyzetben, hány és hány fiatal futballista, fiatal tehetség kerül pályán kívülre más hülyesége és - bocsánat - a szülők "éhsége" - miatt.

Bevallom, én még sosem láttam játszani Damásdi Alexet, de a klubok úgy állnak hozzá, mintha ő lenne az új Puskás Ferenc, ő lenne nemcsak a magyar futball, de az egész világ új futballzsenije.

Egyébként kívánom neki, hogy az legyen.

Csak hát, ha egy ilyen korszakos zseni egy – vagy éppen három – évig nem játszik, bizonyosan nem lesz a magyar futball megmentője.

Ráadásul az eset szereplői azt nem veszik észre, hogy épp azt veszik el a gyerektől, amiben a legjobb, amit leginkább szeret csinálni.

A futball lehetőségét.
A nagy jövő lehetőségét.

Fehér György

 



Geráról áradozott a WBA menedzsere Focival emlékeztek Zavadszky Gáborra