mifocink

Magyar futballról érdekek nélkül

Azért hagyjuk meg a fejüket

Egy ideje tudjuk, hogy nincs futballunk. Nagyjából azt is sejtjük, hogy miért. Többek között azért sem, mert az itthoni labdarúgásban minden téren hiánycikk az a szó, hogy kultúra. Pedig itt kezdődne minden.

Lehet arról beszélni, hogy a játékosaink nem elég érettek taktikailag, hogy nem tudják három méterre passzolni a labdát, vagy a fontos pillanatokban rendre leblokkolnak. Alighanem így is van, viszont ami sokkal inkább aggasztó, hogy nagyon kevés szó esik a kultúra teljes hiányáról a pályán, és azon kívül.

És itt most a kultúra szó mint viselkedési forma, emberi hozzáállás értendő. Az újabb bizonyítékot egy gyakorló edző, Urbán Flórián szolgáltatta, aki nemrég beszélt Pintér Attila kinevezéséről, és itt többek között kibökte, hogy az MLSZ választása azért is jó, mert Pintér ha kell, akkor elküldi a játékosokat a fenébe. Pontosan azt mondta, hogy szerinte nem tologatni kell ide-oda a játékosokat, hanem keményen az arcukba kell vágni, hogy "takarodj oda, mert levágom a fejedet."

Namost, a szigorúsággal természetesen semmi gond nincs, és az is tény, hogy az edző az adott helyzetben a durvább szavakat is megengedheti magának. A gond az, hogy Urbán mostani kijelentése tökéletesen tükrözi azt a képet, ami uralkodik jelenleg a teljes magyar labdarúgásban, s sajnos nemcsak a nagyoknál hanem néhány helyen a kicsiknél is.

Az egyik korábbi írásomban méltattam a Bozsik-program szervezettségét, az edzők felkészültségét és hozzáállását. Sajnos azonban nem mindenhol van így, mert voltak olyan helyek, ahol a neveléssel megbízott edző pontosan ugyanúgy beszélt a 14-15 éves srácokkal, mint ahogy Urbán szerint kell a magyar válogatott tagjaival.

Az erőszakos mentalitásra buzdító, vállalhatatlan mondatok természetesen a felnőtteknél is jelen vannak, látjuk, halljuk, és ehhez még a meccsre sem feltétlenül kell kimenni, elég ha ott ülünk a tévé előtt és normál hangerőn hallgatjuk a közvetítést.

A szakma mára odáig jutott, hogy egy edzőnek nemcsak a sportágban kell fejlesztenie a rá bízott játékost, de mutatni kell a helyes utat számára, kulturált viselkedésre kell ösztökélnie, és igen, ha kell, akkor ide-oda kell tologatnia. Ha nem így tesz, akkor nagyon a játékostól sem lehet elvárni az intelligens viselkedést (ennek pedig részben következménye az intelligens játék), és nem lehet meglepődni a rosszalló előítéleteken, amelyek a labdarúgókat bunkó és iskolázatlan lényként írják le.

Ha akarjuk, hozhatjuk megint a külföldi példát. Aligha gondolom, hogy Del Bosque vagy Guardiola csak akkor tudja megszerezni magának az öltözői tekintélyt, ha megfenyegeti, hogy ha nem megy oda, akkor levágja a fejét. És különben is, a magyar játékos attól még semmiképp nem lesz jobb, ha vért itatunk vele a meccs előtt, vagy ilyen szavakkal ostorozzuk. Előrelépést csak komoly szakmaisággal, felkészültséggel lehet elérni.

Billentse őket fenéken. De azért hagyja meg a fejüket.

T. Z.

 

 

 



Könnyű sérülésekkel megúszták a balesetet a ZTE-játékosok Mit kér karácsonyra a magyar futballnak a szerkesztő?