mifocink

Magyar futballról érdekek nélkül

Szalai László: A cél érdekében felvállalom a konfliktusokat is

Sokszor, sokan mondták már, hogy kissé nyers a stílusom. Vállalom. Megvan a véleményem, ami mellett akkor is kiállok, ha másoknak nem tetszik. Persze, én sem vagyok tévedhetetlen, sőt. Nem oly rég két alkalommal is kritikát fogalmaztam meg Szalai László edzőképző vezetővel szemben, azt írtam, hogy bár megújulást hirdetett, ebből nem sokat látni. A sportvezető most betekintést engedett munkájába, láthattam azokat a valóban profi, és európai színvonalú prezentációkat, melyekből mostantól tanulhatnak a jövő magyar edzői. Sőt, Szalai László válaszolt az igazán kényes kérdésekre is.



Szalai László leszámolt a múlttal, és azon dolgozik, hogy minden szinten tökéletes edzőképzéssel rendelkezzünk

- Ezer kérdésem lenne, de az a legegyszerűbb, ha időrendi sorrendben megyünk, és megnézzük, hogyan, milyen körülmények között kezdett neki a munkához….
- Eredetileg arról volt szó, hogy májusban és fokozatosan veszem át az edzőképzés irányítását, de már februárban szóltak, hogy dolgoznom kell, mert az elődöm, Mezey György már távozott. Természetesen azonnal munkához láttam, de voltak olyan futó dolgok, melyeket már nem kerülhettem ki, le kellett bonyolítanom. Hogy mást ne mondjak, meg volt hirdetve egy nemzetközi pro tanfolyam, ahol több ország edzőivel tanulhattak volna a mi diákjaink, de kiderült, hogy nincs is ilyen tanfolyam. Csupán egy 4 napos workshopról volt szó, ahol egy magyar pro végzettségű edzői csoport nagyszerűen képviselte is hazánkat.

Miért nem indult el az a pro licences képzés, amire több, volt NB I-es játékost nem vettek fel?

- Ez után következett a már sokszor emlegetett pro licences felvételi, ahol 10 egykori játékost nem vett fel.
- Azért, mert nem voltak felkészülve, mert nem volt meg a megfelelő tudásuk. Hozzá kell tenni, ennek a tanfolyamnak a felvételi követelményrendszerét is megörököltem, de egy teljesen átlagos tesztlap mellé csatoltam egy másikat is, melyben edzéselméleti, pedagógiai, pszichológiai alapkérdések voltak. Botrányos eredmények születtek. Pedig nem az volt a célom, hogy bármelyik egykori játékost megszégyenítsem, hanem az, hogy lássam, milyen tudással bírnak az egyébként A licenccel rendelkező edzők, és hogy milyen témákat kell terveznünk és beiktatnunk még ezek alapján a következő kurzusba.

- Abban egyetértek Önnel, hogy semmilyen előjogokat ne élvezzen azok, akik játszottak az NB I-ben, vagy épp a válogatottban, mert egyáltalán nem biztos, hogy ettől még jó edzők lesznek. Tehát a felvételiről való kicsapással egyetértek, az viszont már nem igazán lett kommunikálva, hogy az az öt edző, aki bejutott a képzésre, nem kezdhette el a tanulmányait, mert végül nem indult el a képzés…
- Öt emberrel nem tarthattam tanfolyamot. Októberben tartottunk egy új felvételit, januárban pedig elindul a tanfolyam.

- De abban egyetért, hogy az öt szakember hátrányba került mások hiába, - bocsánat a szóért -tudatlansága miatt?
- Ha az hátrány, hogy 4-5 hónappal később kezdik el a tanfolyamot, akkor igen.
Vicc volt a képzés anyaga


- Gyorsan vissza kell térnem a felvételi, illetve a követelményrendszerre. Az egyik cikkemben kritizáltam a képzés anyagának minőségét, szakmaiságát. Megosztottam az olvasókkal néhány, A licences tananyagot, ami vicckategória. Vagy inkább óvódás szint. Ön szerint nem az?
- De, ebben igaza van. Olyannyira, hogy amikor megláttam, nagyon elcsodálkoztam. Sőt, azon is komolyan el kellett gondolkoznom, milyen kérdéseket tegyünk fel ebből az anyagból a felvételin. Számomra hihetetlen, hogy ilyen minőségű előadásokat használtak korábban az A licences képzésen. Volt olyan előadás, amihez öt oldalas dia tartozott. Igen, én is nagyon minőségen alulinak, viccesnek tartottam az egész képzési anyagot, de nem tehettem mást, ezt az anyagot kellett megosztanom a MLSZ edzőképzéssel foglalkozó weboldalán, egészen egyszerűen azért, mert egyrészről ez is egy megörökölt anyag volt, másrészről nem kérdezhettem mást a felvételizőktől, csak amit korábban leoktattak nekik. És ez volt az. Azt viszont nem szabad várni, hogy jön a Szalai László, és holnaptól minden más lesz. Idő kell a változáshoz. Nem sok, de kell. Mára megváltozott a tananyag. Egységes, egymásra épülő és logikailag, tartalmilag rendszerezett több száz oldalas, minden kérdésre kiterjedő előadásaink vannak. Bátran merem állítani, a tananyag minősége felveszi a versenyt bármely európai ország edzőképzésének tananyagával.

Ilyen volt...


És többek között ilyen....


Meg ilyen....


Meg például ilyen lett az edzőképzés tananyaga. A különbség tisztán látható

Mégis volt kivételezés?

- És elérkeztünk a legutóbbi kritikám témájához. Szalai László igenis kiállt, és elmondta, mostantól nem lesznek kivételezések. Aztán két hónap elteltével azt olvasom, hogy 11 egykori válogatott játékos egyszerre végezhette el a B és az A licences tanfolyamot, ráadásul úgy, hogy a B licences felvételi követelményeit sem tudták volna teljesíteni. Most akkor hogy is van ez?
- Pontosan úgy, mint az előző kérdésnél. Az UEFA lehetőséget ad az országok szövetségeinek, hogy ilyen lehetőséget adjanak egykori válogatott játékosoknak. És nálunk meg is kapták ezt a lehetőséget. De nem tőlem, hanem az előző vezetéstől. Már tavaly szeptemberben, októberben képzési napok voltak, és egy futó tanfolyamot nem szüntethetek meg. Annyit tudtam tenni, hogy próbáltam minél több, friss, naprakész anyagot próbáltam átadni a résztvevő hallgatóknak.

- Ám a kívülálló – vagy mondjuk egy „kötözködő” újságíró – számára ez olyan volt, hogy Szalai László mondott valamit, aztán nem úgy történt. Lehet, hogy a kommunikáció volt rossz?
- Ebben egyetértek, de ha figyeli az eseményeket, láthatja, hogy bár nem vagyok egy konfliktuskerülő ember, ám próbálok úgy kommunikálni, hogy még véletlenül se mutogassak állandóan visszafelé, csak ha kénytelen vagyok dolgokat megvilágítani.  A cél érdekében egyébként fel is vállalom ezeket a konfliktusokat, és azzal is tisztában vagyok, hogy ez az elindult változtatások sok ember érdekeit sértik. Abban viszont igaza van, hogy most talán el kellett volna mondani, hogy vége a kivételezéseknek, de még van egy futó tanfolyam, nekik le kell vizsgázni. Ám azt is hozzá kell tennem, hogy számomra nagyon pozitív élmény volt ezekkel a leendő edzőkkel dolgozni. Olyan játékosokról beszélünk, akik szerepeltek a magyar válogatottban, akik külföldön is letették névjegyüket, ám idejöttek, és tökéletesen tisztában voltak a saját korlátaikkal. Lelkesek voltak, egyáltalán nem gondolták magukról, hogy már mindent tudnak, sőt. Nem szeretek senkit kiemelni, de itt van például Tököli Attila, akit itthon elkönyveltek a rosszfiúk közé, azt mondják, kezelhetetlen. Ám a képzésen legjobb tudását adta, látszott rajta, hogy érdekli a dolog. Most azt mondanám, megvan az esélye annak, hogy Tököli Attilából nagyszerű utánpótlásedző lesz.

- Azt mondta, a nemzetközi szövetség adja meg a lehetőséget a tagországoknak, hogy eldöntsék, kivételeznek-e a felvételinél a válogatott játékosokkal. Most ez a „megörökölt” kurzus kifutott. A továbbiakban lesznek kivételezések?
- Nem kivételezés, hanem egy speciális kurzus indításának a lehetősége ez – csak volt játékosok számára. Ezzel nem szenvednek hátrányt azok, akik nem voltak ilyen minőségű játékosok, hisz ők nem is jelentkezhetnek ide. Bár mint mondtam, rengeteg pozitív tapasztalatot gyűjtöttem, úgy gondolom, egy ideig biztos nem indítunk ilyen képzést. Meg is mondom, hogy miért. Én még egyetlen olyan játékossal sem találkoztam, aki pályafutása közben tudatosan készült volna az edző pályára úgy, hogy mondjuk edzés után odament az edzőhöz, és megkérdezte, hogy az egyes feladatokat mennyi ideig csinálták, miért annyi ideig csinálták, és mennyi volt mondjuk a pihenő idő. Olyan játékossal sem találkoztam, aki a saját edzése után nap mint nap lement volna a korosztályos csapatok tréningjére, és azt nézte volna, ott milyen munka folyik. Úgy vallom, mindenki járja végig a szamárlétrát, és dolgozzon gyerekcsapatoknál is, szerezzen tapasztalatot, képezze magát, fejlődjön. Az elmúlt években volt, aki másfél pár év alatt megszerezte a pro licences diplomát, de kérdem én, akkor mikor volt kinn a pályán, mikor tartott edzést? Soha. Amíg én vezetem az edzőképzést, ilyen nem lehet. Egyébként ezek mellett a tavasz és ősz folyamán lebonyolítottunk az utánpótlás edzők számára 3 továbbképzési napot külföldi és magyar előadók részvételével – közel 1000 résztvevővel, valamint egy 200 fős UEFA kongresszust is, ahol Európa összes edzőképzési igazgatója jelen volt. Nagyon jól sikerült programok voltak, mind a magyar kollégák, mind az UEFA illetékesei részéről ezek voltak a visszajelzések.

Mit hoz a jövő?


- Korábbi cikkemben azt mondtam, hogy míg az egykori TF-es középfokú edzőképzésen félévente vizsgázni kellett pszichológiából, edzéselméletből, pedagógiából, élettanból, addig most néhány napos tanfolyamon úgy lehet szerezni edzői végzettséget, hogy ezeket a tantárgyakat talán nem is érintik. Igaz ez?

- Megint azt kell mondanom, hogy nem szeretnék mutogatni arra, mi történt a múltban. Mint említettem, teljesen megváltozott a képzés tananyaga, és igen, ebben a megváltozott anyagban ezek a társtudományok is kiemelt szerepet kapnak. Eddig talán nem ez volt a helyzet. Az UEFA előír egy minimális óraszámot, amit megoszt elméleti és gyakorlati részre, de abba nem szól bele, hogy a helyi szövetség mennyivel bővíti ki ezt az időt. Mi most azon dolgozunk, hogy minden szinten olyan tananyagok t oktassunk, aminek segítségével jól felkészült edzők dolgozhatnak majd a játékosokkal. Az elmúlt időben volt itt már holland, német vagy épp spanyol módszer, közben elfelejtettük, hogy van egy magyar módszer is, amivel évekig, évtizedekig a világ élvonalába tartoztunk. Ehhez kell visszatalálnunk, természetesen úgy, hogy figyelembe vesszük a nemzetközi trendeket és a futball fejlődését, dinamikai változásait is. Most a szakemberek egy része gyakorlatot másoló edző, azaz megnéz egy feladatot, aztán elvégezteti azt a saját játékosaival. Ám azt is tudniuk kellene, hogy adott feladatot a meccsen, a pálya mely részén, mikor, miért és hogyan kell végrehajtani, érteniük kell nekik is, és a játékosaiknak is , mi miért történik.

- Mire készülhetnek azok, akik a következő időszakban jelentkeznek majd valamelyik szintű edzőképzésre?
- Jelenleg összesen 12919 vizsgázott edzőnk van. Ebből Grassroots C végzettséggel 280-an, D licenccel 8250-en, B licenccel 3670-en, A licenccel 583-an, Elite Yourth végzettséggel 22-én, míg pro licenccel 114-en rendelkeznek. Fontos, hogy ezeket az edzőket is folyamatosan tovább képezzük. Viszont úgy gondolom, ha kiadhatunk egy működési engedélyt, akkor adott esetben vissza is vehessük azt. Ennek a lehetőségnek a kidolgozása most folyik. Lehet, hogy legyen inkább csak 5000 edzőnk, de az jól felkészült, alkalmas és elhivatott. Amikor gyakorló edző voltam, mindig úgy éreztem, hogy én, mint edző vagyok az edzőképzésért, de ez rossz irány volt. Szerintem az edzőképzésnek kell lennie az edzőkért, de kontrollálni is kell őket. Mint mondtam, átalakítottuk a tananyagot, de a felvételi rendet is. C licences tanfolyam végzettség minden megyében évente kétszer indul majd, 24 fővel. B licences tanfolyam egy évben egyszer lesz minden régióban , ahol három megye alkot majd egy régiót. A licenc is évente indul majd, míg Elite Youth tanfolyam kétévente, pro licences tanfolyam pedig 3 évente indul. Emellett egy új tanfolyam keretében – amelynek címe :” Emeljük a szintet…” - januártól rendszeresen minden hónapban lesz egy nap, amikor a már diplomát szerzett edzők ingyenesen részt vehetnek egy továbbképzésen. Minden ilyen napon egyetlen kérdéskört vizsgálunk meg minden szempontból, elméleti és gyakorlati oldalról is, meghívott előadók közreműködésével. Ilyenre sem nagyon volt még példa itthon. Az is tervben van, hogy a Testnevelési Egyetemmel – amelyik a tervek szerint ismét önálló intézmény lesz – kidolgozzuk annak lehetőségét, hogyan tudunk valamilyen szinten együttműködni. Szóval vannak változások és tervek bőven, aki partner a fejlődés igényében, azt örömmel látjuk ezeken a programokon.

Fehér György



Hajszán Gyula:észbontó Miért tisztelném az edzőm, amikor játékosként rendszeresen éjszakázott, most meg osztja az észt?