mifocink

Magyar futballról érdekek nélkül

Az edzőképzés margójára, azaz mi igaz, és mi nem?

Ma bebizonyosodott, hogy Szalai László, az edzőképzés új vezetője ugyanúgy tud nagy szavakat mondani, mit bármely más, a magyar labdarúgásban dolgozó szakember, de ezek a szavak ugyanúgy nem mindig fedik a valóságot, mint eddig.

vizsga


- Biztosan nem lehet olyan, hogy egy volt NB I-es játékos bármilyen előjogokat élvezhet a felvételin azért, mert valaha játszott az első osztályba – hangoztatta több helyen, több alkalommal Szalai László.

Sőt, elmondta, talán az is vezetett az edzőképzés szintjének visszaeséséhez, hogy a volt NB I-es vagy válogatott játékosok különböző kedvezményeket kaptak a képzés során.

Ám ennek most vége – harsogta Szalai!

Hát uraim, most bebizonyosodott, hogy közel sincs vége.
Sőt!
Ma ugyanis tizenegy egykori NB I-es és válogatott játékos tehette le az UEFA B és A licences vizsgát. Ezzel ugyan még nem lenne semmi gond, de….

Ezek a volt játékosok egy kedvezménynek köszönhetően egyszerre végezhették el a B és az A licences képzést – hozzá kell tenni, egy UEFA programnak köszönhetően.

De a lényeg itt nem ez, hanem az, hogy Szalai László saját magát hazudtolta meg, amikor engedte ezeket a volt NB I-es játékosok vizsgázni. És félreértés ne essék, nem a vizsgázókkal van a bajom, még csak nem is azzal, hogy vizsgázhattak. Nem ők a hibásak azért, mert elvégezhették azt a két tanfolyamot egyszerre, amire eredetileg talán be sem jutottak volna. Ők csak kihasználták a rendszer adta előnyöket, kivételezéseket - amelyek ugye Szalai László szerint nincsenek!

Azzal van a bajom, hogy az edzőképző vezetője kiáll, hülyíti egy kicsit a népet, aztán minden marad a régiben.
Azzal van bajom, hogy kifelé, a közvélemény felé előadjuk az új seprű jól seper effektust, de a háttérben közel sincs vége a kivételezéseknek, az engedményeknek.

Tényleg nem a vizsgázók ellen, csupán a tisztánlátás érdekében nézzük, mely volt játékosok vizsgázhattak ma: Fehér Csaba, Hajnal Tamás, Király Gábor, Kovács Zoltán, Lendvai Miklós, Limperger Zsolt, Lisztes Krisztián, Lőw Zsolt, Tököli Attila, Szabics Imre, Szélesi Zoltán.

Csupán azért írtam le a neveket, mert azt is megnéztem, milyen feltételeknek kell megfelelni egy "földi halandónak" ahhoz, hogy bejusson az edzőképző tanfolyamra.

Tehát a B licences tanfolyamra a következők szükségesek:
- MLSZ „D” diploma másolata és az MLSZ „C” tanfolyam átképzésén való részvétel igazolása, vagy labdarúgó szakedzői diploma (TF)
- Orvosi igazolás
- Erkölcsi bizonyítvány
- Legmagasabb iskolai végzettség igazolásának másolata
- Megyei szakmai igazgató ajánlása
- Önéletrajz
- Fénykép
- Elérhetőség: telefon és pontos e-mail cím a jelentkezési lapon feltüntetve

A felvételi követelményei:
- Elméleti teszt: az MLSZ „D” tanfolyam ismeretanyaga
- Gyakorlati teszt
- Személyes elbeszélgetés, amelyen a jelentkezőnek be kell mutatnia az elmúlt két évben végzett szakmai dokumentációját. (edzésnapló, jegyzetek, stb.)

Mint mondtam, Szalai szerint vége a kivételezésnek, ám bevallom, én csupán egyetlen dolgot néznék meg a nevezett játékosok felvételi dokumentumai közül.

Az elmúlt két évben végzett szakmai dokumentációt, edzésnaplót.
Nyilván nincs egyiknek sem, ám a bökkenő az, hogy ennek hiánya kizáró tényező.

Mármint a „földi halandók” esetében.

De gyorsan továbbmegyek. Nézzük meg, mi kell az A licences tanfolyam felvételiéhez.
Természetesen kötelező a B diploma, amit ugye most egy szuszra letudtak a játékosok. De ami fontos, kötelező a két éves edzői gyakorlat a B szintnek megfelelő csapattal – részletes – napi munkát igazoló edzésnaplóval.

Na ez az, ami egyetlen mostani vizsgázónak sincs.
Azaz ha nem úgy hívnák őket, ahogy hívják, akkor egyikük sem jutott volna be az A licences – de valószínű, hogy még a B licences – tanfolyamra sem.

Csak azt kérdezném Szalai Lászlótól, hogy akkor most hogy is van ez?
Hová tűntek a hangzatos, nagy szavak, melyek a kivételezés megszüntetéséről szólnak?

Fehér György

 



Ma ünnepli 70. születésnapját Szűcs Lajos A csillagokat is le akartuk hozni az égről