mifocink

Magyar futballról érdekek nélkül

Détári és korrektség - a világválogatott nem ment el csapata bajnoki meccsére

Détári Lajos néhány héttel ezelőtt az NB III-as Felsőtárkány edzője lett. A bemutatkozás jól sikerült, de a folytatásban elmaradtak a sikerek. Hétvégén pedig Détári el sem ment a bajnokira.





Bizony több alkalommal támadtak, szidtak azért, mert elmondtam, leírtam, figyelni kell Détári Lajosra, mert nagy bajba kerülhet. Tettem mindezt úgy, hogy mindig is elismertem nagyságát, mint játékos, és mindig elmondtam, edzői karrierje meg sem közelíti azt. És tettem mindezt úgy, hogy kértem, azok, akik barátainak vallják magukat, ne engedjék, hogy olyan sorsra jusson, mint Törőcsik András.
Détári ugyanis több alkalommal bizonyította már, hogy bajban van.
Mint most hétvégén.

Détári Lajos október végén vette át a Felsőtárkányt, irányításával a csapat jól kezdett, az Eger elleni Heves megyei rangadót például fölényesen nyerte csapata, ezért már arról lehetett hallani, hogy adott esetben továbbra is a volt világválogatott labdarúgó vezeti majd a csapatot. A folytatás azonban nem alakult ilyen fényesen: később a Cigánd, a REAC és a Kazincbarcika is legyőzte Détári csapatát, amely így a tabelle kilencedik helyére esett vissza.

A tárkányi vezetők a rossz eredmények után állítólag eldöntötték, nem hosszabbítják meg Détári szerződését, így az egykori Fradi-edző távozhat a Heves megyei csapattól.

Détári ezen úgy megsértődött, hogy meg sem várta a hivatalos búcsút, és már el sem ment a csapat Kazincbarcika elleni mérkőzésére.

A játékosok ott álltak, és vártak, de Détári nem jött, nem telefonált.
Lehet, hogy ismét olyan pánikba esett, mint könyvének bemutatóján.

Pedig a klub vezetői meggondolták magukat, és lehet, mégis Détári kezébe adnák a csapat irányítását tavaszra is. Persze, erről még a hétvégi meccs előtt volt szó, azt nem tudjuk, a vezetők most hogy állnak a dolgokhoz.

Az viszont biztos, hogy Détári barátainak össze kell kapniuk magukat.
Ellenkező esetben néhány év múlva ugyanazokat a szavakat, mondatokat olvashatjuk majd tőlük, mint amit Törőcsik András barátai szajkóznak állandóan.


Fehér György



Leonardo máris jelezte, tárgyalni szeretne a vezetőkkel Élen az MTK