mifocink

Magyar futballról érdekek nélkül

Grosics Gyula olyan gyenge, hogy lemondott minden rendezvényt

Grosics Gyula nem tudott részt venni a tegnapi ünnepségen. Sőt, este már olyan hírek is szárnyra kaptak, hogy kórházba került. Szerencsére ez nem igaz, lakásában értük el az Aranycsapat legendás kapusát.



- Valóban nem érzem jól magam, de szerencsére kórházba még nem kerültem. Persze, lehet, hogy ez elkerülhetetlen lesz. Minden csütörtökön részt veszek egy felülvizsgálaton, a héten pedig egy hosszabb vizsgálatra is sor került. Akkor majd eldöntik az orvosok, hogy hazaengednek-e, vagy maradnom kell-e a kórházban – mondta Grosics Gyula, aki hozzátette, már két hete lemondott minden nyilvános szereplést.

- Sajnos már hat-hét éve fennáll ez az állapot, de az elmúlt három hétben nagyon lerobbantam. Öt métert sem tudok sétálni, így már korábban jeleztem, hogy nem tudok elmenni az ünnepségekre.

A legenda hozzátette, természetesen így eljutottak hozzá a gratulációk, szinte minden futballvezető felhívta őt telefonon. Megkérdeztük tőle, ha a rengeteg emléket sorrendbe kellene állítani, melyik lenne az első sztori, amit megemlítene a londoni, 6:3-as mérkőzéssel kapcsolatban.
- Maga a mérkőzés. Óriási élmény volt hátulról, testközelből látni a magyar csapat világszínvonalú játékát.

Grosics Gyula óriási sportemberi nagyságról tanúbizonyságot téve sérülést színlelve játéklehetőséghez juttatta Gellér Sándor tartalékkapust a mérkőzésen.
- Akkoriban még nem volt cserelehetőség, csak sérülés esetén. Én viszont úgy gondoltam, Sanyinak is részt kell vennie ezen a diadalon.


Fehér György



Lovrencsics-show a Poznan-gálán Így ünnepeltük a magyar labdarúgás napját