mifocink

Magyar futballról érdekek nélkül

Elmezavar

Sokáig gondolkoztam, hogy írjak-e, hogy reagáljak-e az Index oltári pofátlanságára. Végül úgy döntöttem, megteszem. Mert amit ma megengedtek maguknak, az minden határon túlmegy. Aki (sport)újságíróként azt mondja, neki nyűg az Aranycsapat összeállításának felsorolása, aki azt mondja, hogy a mai nap a magyar futball gyásznapja, annak valami más foglalkozást kellene választania.

Sokan mondják, mi magyarok a múltban élünk.
Van benne igazság, de ahhoz, hogy a jelenünk fényes legyen, tisztában kell lennünk a múltunkkal.
És igen, meg kell ünnepelnünk múltunk jelentős eseményeit.
És igen, ez a sportra is igaz.

Büszkék vagyunk a londoni 6:3-ra de ugyanígy büszkének kell lennünk az 1938-es világbajnoki ezüstéremre, sőt, sok más futballeseményre is.

De nemcsak mi vagyunk büszkék, nemcsak mi emlékezünk meg a londoni mérkőzésről. Európa számos táján vezető hír, hogy ma 60 éve annak, hogy az Aranycsapat saját pályáján legyőzte Angliát.

"Aznap este valami végzetszerű dolog esett meg az angol csapattal. És mi volt az végzetszerű dolog? Nos, hogy Anglia hazai pályán kikapott 6-3-ra. Olyan volt ez, mint a Bastille ostroma. Ma ennek a meccsnek van a hatvanadik évfordulója" – írja ma El partido del siglo vagyis Az évszázad mérkőzése címmel megjelent cikkében Alfredo Relano, az egyik legfelkészültebb és legismertebb spanyol sportújságíró, aki az El Paísban terjedelmes cikk formájában emlékezett vissza a 6:3-ra.
Róla aztán biztosan nem lehet elmondani, hogy "a magyar futballtársadalommal és a magyar politikával szövetkezve úgy ünnepli a november 25-öt mintha ma ez bármennyire is számítana, mintha az akkori eredmény ma is értelmezhető lenne". Mert az Index szerint ma ez történt.

De ez csak a jéghegy csúcsa.

Bohus Péter szerint ez a mai nap nem a magyar futball ünnepe, hanem a magyar futball gyásznapja. Halkan jegyzem meg Bohus Péter – aki egyébként az Index sportrovatvezetője – többek között ebből a magyar futballból él. Mert bár azt én is tudom, hogy nevezett oldalon nemcsak magyar futballal kapcsolatos cikkek jelennek meg, de azt is le merném fogadni, hogy még mindig ezeket a cikkeket olvassák a legtöbben.

Felhívnám az Index újságíróinak figyelmét, hogy a mai nap a magyar labdarúgás napja, melyen nemcsak az angol-magyart, hanem az egész magyar futballt, az olimpiai bajnoki címeket, és a számos nagy diadalt ünnepeljük. (Mint ahogy megünnepeljük 1956-ot vagy épp 1848-at is, igaz, más aspektusból)

A jelenlegi állapotoknak, összefonódásoknak, mutyizásoknak nálam nagyobb kritikusa nem sok van az országban, de az Index újságírói most átestek a ló túloldalára. Hozzáteszem, azok az újságírók, akik az általam is felfedett összefonódások, mutyizások után megvédték azokat, akik ezekben a mutyizásokban főszerepet játszottak.

Azt gondolom, hogy (sport)újságíróként (is) igenis tudniuk kellene az Aranycsapat összeállítását, és igenis büszkének kellene lenniük arra, hogy volt a történelemben egy csapat, amelyik legyőzte Angliát akkor, amikor ez senkinek – vagy legalábbis nem sok csapatnak – sikerült.

Az Index ezzel szemben öles betűkkel adta hírül, hogy nekik már semmit nem jelent ez a mérkőzés, ez a jubileum. Sőt, újságíróik büszkén vállalják, hogy míg egyikük, a Fradi 1974-75-ös, másikuk a Manchester United 1999-es, az NFL-es New England Patriots, a Dream Team vagy épp a Chichago Bulls összeállítását akármikor fel tudja sorolni, addig az Aranycsapat összeállítását egyikük sem tudja, sőt, nem is akarja tudni.

Persze, annak a mondanivalójában sincs köszönet, aki tud valamit. Nagy Zoltán szerint az Aranycsapat összeállítása az egyetlen futballcsapat, amit fel tud sorolni, de csak azért mert azt hallotta az apjától, meg a nagyapjától, hogy Grosicsbuzánszkylórántlantosbozsikzakariásbudaikocsishidegkutipuskásczibor.

"Mókás látni az akkori meccseket, hogy milyen lassan fociztak, 22 játékosból 20 áll, csak azok mozognak, akik nagyon közel vannak a labdához: az egy más játék volt. Nálam nagyobb ellenzője a múltba révedésnek kevés van, nem építek semmit Flórira, Törőre, Nyílra, Irapuatóra, Bukarestre, 1-8-ra. Az egész mai, velejéig rohadt magyar futballt fel kéne számolni, be kéne szüntetni, beszántani, a helyét sóval behinteni, és kész. Nincs semmi, amit ebből az izéből meg kéne őrizni, a gyerekek ettől a brancstól ne tanuljanak semmit, ne nézzenek fel rájuk, ne lássanak bundameccseket, ne hallgassák ezt az okádék állami-futballszövetségi propagandát. Dagályos, de amire lehet emlékezni, arra illik emlékezni. 6:3. Olyan, mint egy sírkőfelirat" - írja.

És erre, kiemelve az utolsó mondat morbiditását csupán egy szó van csak.
Botrányos.

Pontosabban egy olyan szó, amit még a nyomdafesték elbír.

Az egész cikk szerzője Tóth-Szenesi Attila, aki sárba tiporja a 6:3 emlékét, aki összegyűjtötte társai mondandóját,
És tudják, mi az érdekes az egészben?
Ez a Tóth-Szenesi Attila – aki szerint el kell felejtenünk, hogy a múltban élünk – alig tíz éve könyvet írt a magyar futball másik nagy múltbéli alakjáról, a múlt egyik legnagyobb futballszakemberről, Baróti Lajosról.

Tóth-Szenesi Attilának 2004-ben nem volt nyűg visszanézni a múltba.
És nem volt nyűg eltenni a könyvért járó honoráriumot sem.

Fehér György

 



Tippszmiksz Csabi továbbra is járhat a Kaposvár meccseire - sőt, kritizálhat is Lovrencsics-show a Poznan-gálán