mifocink

Magyar futballról érdekek nélkül

Jól gyógyul Juhász Roland

Jól gyógyul Juhász Roland. A válogatott védő műtétje után már a futballspecifikus mozgásokat végzi.

juhasz

"A napokban Roli rehabilitációjának egy újabb szakaszába léptünk. Az erősítés utáni fázisban a futball-specifikus mozgások gyakorlásán van a fő hangsúly. Szerencsére semmiféle komplikáció nem akadályozza a munkánkat, nagyszerű ütemben halad a rehabilitáció. Tökéletesen működik Roli térde, csak rajta múlik, milyen állapotban fog visszatérni, de ahogy látom, nagyon elszánt és motivált, úgyhogy szinte biztos vagyok benne, hogy kiváló formában lesz, mikor ismét pályára lép majd a Vidiben. Terveink szerint november első napjaiban csatlakozhat majd ismét a csapattársakhoz, és ekkortól végezheti edzéseken ugyanazokat a feladatokat, amiket a többiek" - nyilatkozta Purger Szilárd fizioterapeuta.

"Szerencsére eddig remekül reagált a rehabilitációra a sérült lábam. Semmilyen fájdalmat nem tapasztalok a napi munka során, ez pedig több, mint biztató. Bízom benne, hogy a mostani labdás gyakorlatok sem fognak problémát okozni, aztán jönnek majd a kitámasztások, és ha azzal sem lesz gond, akkor remélhetőleg egy héten belül már csatlakozhatok a csapathoz. A tervem az, hogy idén még pályára léphessek tétmérkőzésen a Vidiben. Bizonyos szempontból szerencsés vagyok, hiszen eddigi pályafutásom során a komolyabb sérülések elkerültek. Körülbelül 8 évvel ezelőtt kellett ilyen hosszú időt sérülés miatt kihagynom, mint most. Nagyon hasonló sérülésem volt, mint amilyet Paraiba szenvedett el a múlt héten. Az akkori lábközépcsont törésem után hónapokig nem játszhattam. De ez a múlt, amivel nem is szívesen foglalkozom. Előre tekintek, és magamban már számolom a napokat, amelyek még hátravannak a visszatérésemig" - árulta el Juhász Roland.

Forrás: vidi.hu



Látogatás a Fradi-stadionba Most miért nem sírnak Debrecenben?